„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Szoros siker Csurgón

DKKA utánpótlás
2019. Nov. 18.
  • Facebook

Óriási küzdelemben szerezte meg a két bajnoki pontot akadémiánk U19-es csapata a csurgói felnőttek otthonában az NB I/B hétvégi fordulójában.

Kiélezett, nagy csatára számíthatott szombaton akadémiánk U19-es csapata, mely a tabellán éppen előtte, a hatodik helyen álló Csurgó együtteséhez látogatott az NB I/B-s felnőtt bajnokságban. Illés Márton együttese jól kezdte a találkozót, s ugyan az első gólt a házigazdák szerezték, az első tíz perc végéhez közeledve már 6-2-re a mieink vezettek. A dunaújvárosi fiatalok a folytatásban is tartották előnyüket, s ugyan a játékrész derekán egy kicsit megtorpantak, ám Takács Cecilia, Mihály Petra és Jovovity Jovana találataival ismét erőre kaptak, így a félidei szünethez érve ismét négy góllal, 11-7-re vezettek.

A fordulást követően is jobban kezdtek az akadémisták, ám hiába léptek el 14-8-ra ellenfelüktől, jött egy komolyabb hullámvölgy, melyet könyörtelenül kihasználtak a hazaiak, akik a 46. percre minimálisra csökkentették hátrányukat (15-16). Innentől kezdve nagyon keményen meg kellett küzdenie minden egyes találatért fiataljainknak, s ugyan sokáig tartani tudták egy-kétgólos vezetésüket, az 53. percben újra egált mutatott az eredményjelző (20-20). Hiába kerültek azonban lendületbe a vendéglátók, Jovovity Jovana, Koronczai Petra fontos gólokat lőtt, Németh Kata is védett egy kulcsfontosságút, így a szoros véghajrából végül a mieink jöttek ki jól, s 24-23-as győzelmet aratva gyűjtötték be a két pontot, amivel fel is jöttek a felnőtt bajnokság hatodik helyére.

Csurgói NKC – DKKA U19 23-24 (7-11)

Gólszerzőink: Jovovity Jovana 8, Koronczai Petra 5, Mihály Petra 3, Fodor Neszta 2, Takács Cecilia 2, Szabó Tekla 2, Vass Víta Luca 1, Matucza Gabriella 1.

További hírek

They did everything in the end...

They did everything in the end...

2024. May. 04. #DKKA felnőtt csapat

In a thrilling match, our adult handball team suffered a two-goal defeat against MTK at the sports arena this afternoon.

Kohász gears up for its last home match

Kohász gears up for its last home match

2024. May. 03. #DKKA felnőtt csapat

We urge our supporters to wear red tops and be extremely loud during the event. Let's cheer for this victory together!

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

2024. Apr. 26. #DKKA felnőtt csapat

Our academy's adult team could only keep the game tight for just under fifteen minutes against Mosonmagyaróvár.

Assured Victory against Békéscsaba

Assured Victory against Békéscsaba

2024. Apr. 20. #DKKA felnőtt csapat

Leading almost throughout the game, our academy's adult team secured a well-deserved 32-26 victory against the resilient Békéscsaba in today's afternoon match at the sports hall.

Fantastic Finish Leads to Spectacular Victory

Fantastic Finish Leads to Spectacular Victory

2024. Mar. 28. #DKKA felnőtt csapat

Rising from a five-goal deficit and delivering an exceptional final quarter, our academy's adult team secured a twelve-goal victory against NEKA in today's home championship match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat