„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Közel volt a bravúr

DKKA utánpótlás
2019. Nov. 24.
  • Facebook

Nagy csatában szenvedett vereséget akadémiánk U19-es csapata a NEKA elleni felnőtt NB I/B-s rangadón.

A tabella második helyén álló NEKA gárdáját látta vendégül pénteken a akadémiánk U19-es együttese a felnőtt NB I/B kilencedik fordulójában. A feladat finoman szólva sem volt egyszerű az ország legerősebb utánpótlás bázisa ellen, s a helyzetet még tovább nehezítette, hogy akadémiánk csapatából Jovovity Jovana, Mihály Petra és Koronczai Petra sem állhatott a szakvezetés rendelkezésére.

Az első félidőben ennek ellenére rendkívül bátran, s szerencsére eredményesen is támadtak a dunaújvárosi fiatalok, így hiába szerzett vezetést korán a NEKA, Husti, Fodor és Vass góljaival fordítottak a mieink, s a félidő derekához közeledve már 10-8-ra vezettek. A vendégek sajnos gyorsan egyenlítettek, ám ez sem törte meg az akadémistákat, akik a folytatásban 16-13-ra megléptek ellenfelüktől, s bár a hajrá az ellenfél számára alakult jobban, a szünethez érve így is 17-16-os hazai előnyt mutatott az eredményjelző.

A fordulást követően a védelmeké volt a főszerep, tíz perc alatt mindössze három alkalommal találtak kapuba a felek, de mivel ezt az időszakot 2-1-re a mieink nyerték, így még közelebb kerültek a bravúrhoz (19-17). A mérkőzés hajrájához közeledve azonban egyre jobban összeállt a vendégek védelme, s ezzel párhuzamosan csökkent a DKKA fiataljainak hatékonysága, így a NEKA a 43. percben újra átvette a vezetést, s mint az később kiderült, innen már nem is engedte ki a meccset a kezéből.

Az 50. percben még sikerült ugyan felkapaszkodni kettő gólra, ám egy 3-0-s sorozattal végleg eldöntötte a pontok sorsát a balatonboglári egylet, mely 28-22-es sikerével tartja második helyét a felnőtt bajnokságban, míg a DKKA fiataljai három győzelemmel, három döntetlennel és három vereséggel a tabella hatodik helyét foglalják el.

DKKA U19 – NEKA 22-28 (17-16)
Gólszerzőink: Husti 7, Fodor 4, Gengeliczky 3, Szabó 2, Galkó 2, Vass 1, Takács 1, Pál 1, Keringer 1.

Galéria: 

További hírek

A Slovenian right-back arrives

A Slovenian right-back arrives

2021. May. 20.

Dominika Mrmolja from Slovenian ŽRK Mlinotest Ajdoviščina is coming to our Academy's adult team for the 2021/2022 season.

We strengthened our team with a young goalscorer

We strengthened our team with a young goalscorer

2021. May. 19.

Johanna Farkas, a 19-year-old goalscorer from Győr who was on loan at Balatonboglár this year, will also strengthen the adult team of our academy in the 2021/2022 season.

Home games with supporters!

Home games with supporters!

2021. May. 18.

Announcement in regard to the admission to DKKA's home matches.

Czech international left-back arrives

Czech international left-back arrives

2021. May. 18.

Jana Šustková will also join the adult team of our academy in the 2021/2022 season.

Both legs won by DKKA

Both legs won by DKKA

2021. May. 17.

The adult team of our academy reached the final of the League Cup with a double victory, as they succeeded the second match of the semi-finals in the home of Vasas SC.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat