„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Döntetlen az edzőmeccsen

2019. Dec. 05.
  • Facebook

Nagy küzdelemben ért el 28-28-as döntetlent az MTK és a Ferencváros vegyes csapata elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

Újabb felkészülési mérkőzés várt ma délután öt órától akadémiánk felnőtt együttesére, mely az MTK és a Ferencváros vegyes csapatát látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A fővárosiak igen erős és bő kerettel vágtak neki a találkozónak, míg György László Micijevic és Jovovity mellett a sérüléssel bajlódó Szekerczés Lucára sem számíthatott.

A találkozót a vendégek kezdték jobban, s bár Mihály, Triscsuk és Szalai találataival sikerült fordítania együttesünknek (4-3), a folytatás már a fővárosiak elképzelései szerint alakult. Az első negyed óra végéhez érve ugyanis egyre több hiba csúszott kézilabdázóink játékába, s ezt könyörtelenül kihasználták Zácsikék, akik 9-5-re meglógtak a Kohásztól. Ebben az időszakban nehezen tudta feltörni ellenfele védelmét együttesünk, sok volt az eladott labda is, így egészen a játékrész hajrájáig biztosan őrizte előnyét a fővárosi alakulat, mely bő tíz perccel a szünet előtt még sort is tudott cserélni. A félidő utolsó tíz percére feljavult a védekezésünk, illetve a támadójáték is, de a szünethez érve így is a vendégek örülhettek 15-14-es előnynek.

A térfélcsere után Triscsuk, Ferenczy és Grosch góljaival sikerült végre egyenlítenie György László tanítványainak, akik a 40. percben, Koronczai hetesével a vezetést is átvették ellenfelüktől (20-19). Az egyre keményedő csatában többször is lehetősége volt a mieinknek arra, hogy akár három-négy találattal is meglépjenek, ám ekkor több ziccert is elhibáztak, így az 50. percben ismét egált mutatott az eredményjelző (22-22). A hajrához közeledve hiába tudott három góllal is meglógni ellenfelétől együttesünk, ismét több helyzetet, s egy hetest is hibázott, így a fővárosiak az utolsó pillanatokban egyenlítve alakították ki a 28-28-as végeredményt.

György László: - Ott tartunk a téli felkészülésben, ahol elterveztük, természetesen vannak hibák, amiket javítanunk kell, de most már voltak átlövéseink, s a védekezésünk is kezd hasonlítani arra, amit elképzeltünk. A támadójátékban kell még javítanunk, illetve a technikai hibák számán csökkentenünk kell a jövőben. Ezúttal sem volt fontos, hogy mi a végeredmény, egy hasznos meccset játszottunk, ami jól szolgálta a felkészülésünket.

DKKA – MTK/FTC 28-28 (14-15)
Gólszerzőink: Triscsuk 7, Grosch 6, Szalai 4, Ferenczy 4, Bouti 2, Koronczai 2, Kazai 2, Mihály 1.

További hírek

The squad for the new season is almost ready

The squad for the new season is almost ready

2018. Mar. 24.

Four players are leaving and however three new arrivals will definitely part of the sqad in the upcomig season at DKKA.

Very close to a brilliant result

Very close to a brilliant result

2018. Mar. 17.

It was a serious clash until the end, but one of the world's best team, Győr managed to get the two points at the end.

The eighth one in a row

The eighth one in a row

2018. Mar. 10.

Adult team of our Academy gained another comfortable 10-goal victory against MTK Budapest.

Another two points in our pocket

Another two points in our pocket

2018. Mar. 04.

Our first team came up with a decent defending most of the time during the game and got a nice away win against Vasas SC.

An easy win

An easy win

2018. Feb. 24.

It was a confortable win for DKKA against low-keyed Békéscsaba tonight.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat