„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hazai döntetlen az Érd ellen

2019. Dec. 12.
  • Facebook

Fordulatos csatában játszott 23-23-as döntetlent akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni hazai edzőmeccsen.

Az Érd elleni hazai összecsapással folytatta felkészülési mérkőzéseinek sorozatát ma délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese. Az összecsapás első perceiben a védelmek remekeltek mindkét oldalon, s bár a vendégek két góllal kezdtek, a folytatásban inkább az történt a pályán, amit a mieink elterveztek. A védelem mögött Stojak kapus több bravúrt is bemutatott, míg az ellenfél kapujánál rendre volt valaki, aki megbontotta a falat, így a mieink hamar fordítottak, s egészen a 22. percig tartották is egy-kétgólos vezetésüket (9-7). Ekkor úgy tűnt, hogy akár nagyobb különbséggel is megléphet ellenfelétől csapatunk, ám ahogy a juniorok ellen, úgy ezúttal is jött egy kisebb hullámvölgy, így ahelyett, hogy kényelmesebb előnyből várhattuk volna a hajrát, sorozatban négy gólt kaptunk, amivel fordított az Érd, s minimális fórját a szünetig meg is tartotta Szabó Edina alakulata (12-13).

A fordulást követően jobban kezdett a Kohász, így a vendégek szakvezetője már négy perc elteltével magához rendelte játékosait, s ezt követően felváltva szerezték góljaikat a felek, így a játékrész derekához érve is egált mutatott az eredményjelző (17-17). Ekkor jött azonban egy újabb gólmentes hazai időszak, sajnos több tiszta ziccert is elhibáztak a mieink, s ezt kihasználva a vendégek előbb kettő, majd három találattal is megléptek az akadémistáktól (19-22). A hajrára azonban ismét összekapta magát együttesünk, mely feljavuló védekezésének, valamint Ferenczy is Szalai góljainak köszönhetően előbb felzárkózott, majd az utolsó másodpercekben kialakította a 23-23-as végeredményt.

György László: - A támadójátékban sikerült ismét egy kicsit előre lépni, voltak kreatív, gyors játékaink, amiket ráadásul góllal is tudtunk befejezni, s bár természetesen voltak hibák is, de továbbra is azt tartjuk szem előtt, hogy a támadásainkat még élesebbé, még biztosabbá tegyük.

DKKA – Érd 23-23 (12-13)

DKKA: Stojak – Mihály 2, Ferenczy 4, Sirián, Nick 1, Bouti 3, Kazai 2. Csere: Csapó (kapus), Szalai 5, Szekerczés 2, Molnár 1, Grosch, Triscsuk 3, Braun, Cavlovic. Vezetőedző: György László.

További hírek

A tough season awaits our team

A tough season awaits our team

2017. Sep. 07.

Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.

 

6 Bllion for our new arena

6 Bllion for our new arena

2017. Sep. 06.

The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.

A future twin town: Vukovar?

A future twin town: Vukovar?

2017. Aug. 30.

Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.

A tribute to Nikolett Horváth

A tribute to Nikolett Horváth

2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlás

Two age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.

Kohász Cup has started on Friday

Kohász Cup has started on Friday

2017. Aug. 18.

Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat