„ACÉL A SZÍV!”
Nehéz évkezdet!
Az idei szezonban még hibátlan címvédő ellen kezdjük a 2020-as esztendőt!
Szépen zárta a 2019-es évet akadémiánk felnőtt együttese, mely 33-22-es sikert aratott december 29-én a Szent István SE ellen, így jelenleg a hetedik helyen áll a K&H női kézilabda liga mezőnyében. Az újesztendő első találkozója azonban nem ígérkezik sétagaloppnak csapatunk számára, ugyanis vasárnap délután háromnegyed négytől a címvédő Győri Audi ETO KC otthonában lépnek pályára György László tanítványai. Az összecsapásnak egyértelműen az idei szezonban még hibátlan zöld-fehérek az esélyesei, ám mint azt vezetőedzőnk elmondta, ez nem jelenti azt, hogy eleve feltartott kezekkel lépnének pályára.
- Meg kell próbálnunk a saját játékunkat játszani. A Szent István SE ellen nem volt túl acélos a védekezésünk, ugyanakkor támadójátékban voltak jó szakaszaink, azokat kell megerősítenünk, illetve időben kitolnunk a Győr ellen. Tény és való, hogy idegeskedésre nem lesz okunk, mert nem mi vagyunk ennek a mérkőzésnek az esélyesei, ugyanakkor a további találkozóink miatt fontos, hogy azokat a taktikai elemeket, amelyeket a héten gyakoroltunk védekezésben és támadásban, végre tudjuk tartani a bajnok ellen is. Micijevicen kívül mindenkire számíthatok vasárnap, remélem képesek leszünk egy jó mérkőzést játszani a bombaerős győriekkel.
További hírek
U14 round in Dunaújváros at the weekend
2021. Feb. 11. #DKKA utánpótlásBeside our teams DKKA and DKKA Mezőszilas, three other teams are arriving to the Univerisity's sports hall on Sunday.
They continue elsewhere
2021. Feb. 11.Fruzsina Ferenczy and Natalie Schatzl will both continue their careers in the Vác in the 2021/2022 season.
Good results from our younger ones
2021. Feb. 09. #DKKA utánpótlásOur teener teams and the youths won their matches, unfortunately it is another defeat for the U20 among the adults.
Could have turned out otherwise
2021. Feb. 06.Despite a good second half and the 29 goals scored, our team suffered a 34-29 defeat against Mosonmagyaróvár, mainly due to their missed chances.
Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)
2021. Feb. 04. #DKKA utánpótlásFrom 16:45 today you can watch our live broadcast from the Teener second division against Szentendrei NKE. Come on, Kohász!