„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Kupafeladatok előtt a Kohász

2020. Jan. 28.
  • Facebook

A megyei rivális Alba Fehérvár KC elleni kupamérkőzésen már a legjobb nyolc közé jutás lesz a tét.

Szép és fontos sikert aratott a Békéscsaba elleni szekszárdi bajnokin akadémiánk felnőtt csapata, mely sokat nem pihent a pénteki találkozó után, s vasárnap már megkezdte felkészülését az előtte álló újabb feladatra, melyre nem kell sokat várni, ugyanis szerdán este hat órától az Alba FKC együttesét látják vendégül akadémistáink a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ezúttal azonban nem a bajnoki pontokért küzdenek meg egymással a csapatok, hanem azért, hogy eldöntsék, ki jut tovább a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.

Az előzmények alapján erre talán a mieinknek van nagyobb esélye, hiszen amellett, hogy a hazai pálya előnye most Kohász mellett lesz, a két gárda közelmúltban megrendezett székesfehérvári bajnokiján is sikerült legyőzni Deli Rita tanítványait. Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyű meccs várna kézilabdázóinkra, s ezt erősítette meg György László vezetőedző is, aki ezzel együtt a győzelemben bízva küldi pályára holnap is tanítványait.

- A közelmúltban lejátszott székesfehérvári találkozó nagyon kiélezett, szoros csata volt, s erre számítok szerdán este is. A játék minden elemében javulnunk kell a legutóbbi mérkőzésünkhöz képest, de ez különösen igaz az átlövések elleni védekezésünkre, hiszen Walfisch és Mendy is alaposan megszórt minket a január 10-i összecsapáson. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbjussunk a sorozat következő fordulójába.

További hírek

DKKA - Győri Audi ETO KC post match interviews

DKKA - Győri Audi ETO KC post match interviews

2021. Mar. 24.

Beside Gábor and Attila Vágó, from the players' side Silje Solberg, and Neszta Fodor were asked to share their views on today's game.

A clear ETO victory

A clear ETO victory

2021. Mar. 24.

The Győri Audi ETO KC won 40-22 against the adult team of our Academy at "home".

Bába Mihály passed away

Bába Mihály passed away

2021. Mar. 23.

We are deeply saddened to announce that our masseur, Mihály Bába died following his serious accident last week!

Second two points in the pocket too

Second two points in the pocket too

2021. Mar. 22. #DKKA utánpótlás

Within three days our youngsters competing in NB II gathered two victories.

Nice away victory

Nice away victory

2021. Mar. 20. #DKKA utánpótlás

While the youth tournaments are still suspended, the fight among the adults for the Academics has continued.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat