„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Erőltetett menet

2020. Feb. 04.
  • Facebook

Két nap alatt két nagyon kemény bajnoki találkozó vár akadémiánk felnőtt együttesére.

Nem jutott túl sok idő a sebek nyalogatására a fájdalmas kupabúcsú után, ugyanis két nap alatt két újabb mérkőzés vár akadémiánk felnőtt együttesére, mely szerdán este hat órától Érden, míg csütörtökön szintén hattól Siófokon lép pályára a K&H női kézilabda liga újabb fordulóiban. Az érdiek a negyedik, míg a Siófok a harmadik helyen áll a tabellán, így talán nem kell külön ecsetelni, milyen nehéz találkozók várnak kézilabdázóinkra, ám a szakvezetés és a játékosok is mindent elkövettek az elmúlt napokban azért, hogy a lehető legjobban felkészüljenek az előttük álló újabb feladatokra.

A két gárda közül az érdiekkel már találkoztunk az idei szezonban, s a két csapat dunaújvárosi összecsapása óriási csatát, s végül egygólos, 26-25-ös vendégsikert hozott. A Siófokkal novemberben mérkőzött volna meg együttesünk, ám ellenfelünk nem tudott időben hazajutni franciaországi EHF Kupa találkozójáról, így el kellett halasztani a találkozót, melyet most csütörtökön pótolnak a felek.

Finoman szólva sem vár tehát könnyű feladat kézilabdázóinkra, hiszen két napon belül két igen komoly csata vár rájuk, ám mint azt György László vezetőedző elmondta, igyekeznek így is kihozni a helyzetből a maximumot.

- Nem lesz egyszerű szerdán és csütörtökön is pályára lépni, de úgy gondolom, hogy mivel mindkét csapat szerepel az EHF Kupában, ezért tartozunk annyival a magyar bajnokságban szereplő nemzetközi kupacsapatoknak, hogy partnerek legyünk abban, hogy a lehető legjobban felkészüljenek az EHF Kupára. Most ez az időpont volt alkalmas erre, de nem lesz ez számunkra ismeretlen, mert a nyári felkészülés ideje alatt is előfordult, hogy két napon belül két mérkőzést játszottunk. Tennünk kell a saját dolgunkat, igyekeztünk a legjobb tudásunk szerint felkészülni mindkét mérkőzésre, meglátjuk, hogy mire jutunk majd. Az biztos, hogy védekezésben, illetve a támadások hatékony befejezésében mindenképpen előrébb kell lépnünk ahhoz, hogy jó mérkőzéseket vívjunk ellenfeleinkkel.

További hírek

A victorious home debut

A victorious home debut

2018. Jul. 26.

Without those players on board who attend the national team's training camp in Turkey our opponent was a mixed team of Ferencváros and MTK at the Arena today.

Biztos siker az MTK ellen

A victorious friendly for the first try

2018. Jul. 20.

After leading by five goals at halftime, the first team of DKKA gained an easy win in Budapest.

Svájci, vagy koszovói ellenfél a kupában

Swiss or Kosovan opponent in the EHF Cup

2018. Jul. 17.

Spono Eagles from Switzerland or KHF Shqiponja Gjakove from Kosovo awaits our adult team in the second round of EHF Cup

Elkészült a sorsolás

The schedule of play is ready

2018. Jul. 12.

Our first team will start against Vác in September.

The pre-season has started

The pre-season has started

2018. Jul. 11.

A tough period awaits our first team that started the preparation for the 2018/2019 season today.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat