„ACÉL A SZÍV!”
Újabb rangadó előtt
A mieinkkel azonos pontszámmal álló MTK Budapest gárdája ellen lép pályára pénteken este akadémiánk felnőtt csapata.
Három kőkemény mérkőzést vívott meg a közelmúltban akadémiánk felnőtt együttese, mely az Érd elleni győzelem után kikapott a Siófoktól és a Ferencvárostól is, így jelenleg a hetedik helyen áll a K&H női kézilabda liga tabelláján. Ahhoz, hogy ezt meg is tartsa együttesünk, muszáj lesz pontot, de leginkább pontokat szereznie az előtte álló újabb találkozón. Ez azonban egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis a mieinkkel azonos pontszámmal álló MTK Budapest gárdája ellen lépnek pályára Szalai Babették pénteken este hat órától Szekszárdon.
A fővárosi kék-fehérek egy mérkőzéssel többet játszottak eddig akadémiánk felnőtt csapatánál, s ezeken hét alkalommal győztek, s két döntetlen mellett kilencszer szenvedtek vereséget. A rendkívül gyors játékot játszó MTK a közelmúltban több bravúros eredményt is elért, többek közt döntetlent játszott a Ferencvárossal, míg az Alba FKC-t és az Érdet is viszonylag simán legyőzte, s biztosak lehetünk abban, hogy a mieink ellen is a két pont megszerezése lesz a céljuk.
Erre készül azonban akadémiánk felnőtt együttese is, ám mint azt György László vezetőedző elmondta, ehhez rendkívül fegyelmezetten és hatékonyan kell játszaniuk a mérkőzés első percétől egészen az utolsóig.
- Nagyon nehéz dolgunk lesz, mert egy jó formában lévő MTK ellen lépünk pályára, s igaz ez annak ellenére is, hogy az MTK kikapott a Békéscsaba vendégeként a közelmúltban. A következő fordulóban viszont nagyon simán, jó játékkal győzte le az Érdet, ami megmutatta a valódi erejüket. Pénteki ellenfelünk nagyon jó az átlövésekben, a gyors indításokat, s kapott gólok utáni gyors középkezdést is előszeretettel használja, s ezekre nekünk is nagyon oda kell figyelnünk, hogy eredményesek legyünk. Minden egyes mérkőzésen nagyon sok támadást vezet az MTK, rengeteget futnak a játékosai, erre is muszáj felkészülnünk. Több jó formában lévő játékosuk is van, szóval az lesz a legfontosabb számunkra, hogy a védekezésünk kemény és stabil legyen, fegyelmezetten kell játszanunk, s bár ez minden meccsre igaz, most különösen az lesz, vagyis a visszarendeződésünk sebessége is döntő lehet a holnapi összecsapáson. Ezzel együtt nemcsak védelemben kell jól teljesítenünk, hanem kapusteljesítményben is, s az adódó lehetőségeik kihasználásán is javítanunk kell a közelmúlt mérkőzéseihez képest, ha meg szeretnénk szerezni a két pontot.
További hírek
Kincső Gerháth at DKKA
2024. Mar. 22. #DKKA felnőtt csapatFollowing the announcement of Dóra Kellermann, we welcome another player arriving from Érd among our lineup for next year.
Dora Kellermann Joins
2024. Mar. 21. #DKKA felnőtt csapatWe are strengthening our team in the playmaker position.
Dominant Debrecen
2024. Mar. 20. #DKKA felnőtt csapatFor a little over a quarter of an hour, our academy's adult team managed to make it difficult for Debrecen in today's championship match at the Dunaújváros Sports Hall.
Excellent Fight
2024. Mar. 09. #DKKA felnőtt csapatIn a tremendous battle, our academy's adult team secured a two-goal victory, winning 23-21 against Budaörs in the championship match at the sports hall tonight.
This was much needed!
2024. Mar. 02. #DKKA felnőtt csapatAfter a tight first half, our academy's adult team secured a 32-19 victory against Kozármisleny with a good performance in the sports hall tonight.