„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Folytatódik a bajnokság

2020. Mar. 05.
  • Facebook

Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére pénteken este a Mosonmagyaróvár vendégeként.

Kéthetes szünet után folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, mely pénteken este hat órától a Mosonmagyaróvár vendégként lép pályára a K&H női kézilabda liga újabb fordulójában. Az összecsapás előtt a mieink a nyolcadik helyen állnak a tabellán, míg a házigazdák négy ponttal lemaradva a Kohásztól a tizedikek úgy, hogy eddig lejátszott tizennyolc meccsükből ötöt nyertek meg, s két döntetlen mellett tizenegy alkalommal szenvedtek vereséget.

A két gárda októberben lejátszott dunaújvárosi bajnokiján a mieink az első perctől az utolsóig vezetve arattak meggyőző, 27-20-as győzelmet, ám ezúttal lényegesen nehezebb csata vár kézilabdázóinkra, mert hazai pályán még keményebben, még bátrabban játszik holnapi ellenfelünk, így mindenkitől a maximumra lesz szükség ahhoz, hogy elhozzuk a bajnoki pontokat Mosonmagyaróvárról.

Tisztában van ezzel együttesünk vezetőedzője, György László is, aki egy nagyon elszánt, jó formában lévő ellenfélre számít pénteken.

- Mosonmagyaróváron soha nem egyszerű játszani, s ránk sem vár könnyű feladat, annak ellenére sem, hogy idén a bajnokságban és a Magyar Kupában is le tudtuk már győzni holnapi vetélytársunkat. Látva a Mosonmagyaróvár utóbbi mérkőzéseit, megállapítható, hogy jó formában vannak, győztek a Békéscsaba ellen, egy nagyon jó félidőt játszottak Érden, s legutóbbi a kiváló formát mutató MTK otthonából is ponttal távoztak, ami figyelemre méltó, szóval nagyon nehéz meccsre számítok. Ami minket illet, két hetünk volt most felkészülni, sikerült is pár dologban előrébb lépnünk, de most is csak azt tudom mondani, hogy háromesélyes ez a meccs is. Nagyon bízom abban, hogy az MTK elleni találkozón elkövetett hibáinkat ki tudtuk javítani az elmúlt napokban, fejben is össze kellett szednünk magunkat, de ahhoz, hogy sikeresek legyünk, a csapat minden tagjának többet kell nyújtania a legutóbbi meccsünkhöz képest.

A pénteken este hat órakor kezdődő bajnoki találkozóról a Mosonmagyaróvár online videóközvetítést biztosít!

További hírek

We begin the next season at home

We begin the next season at home

2022. Jul. 05.

This morning, the draw for the NB I for the 2022/2023 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of DKKA

Wéninger Alexa to be loaned out

Wéninger Alexa to be loaned out

2022. Jun. 14.

Our net guard, who was performing well in the season, is spending the 2022/23 season at the newly promoted league rival.

Petra Horváth in DKKA

Petra Horváth in DKKA

2022. Jun. 10.

The left-back switches the jersey of Szombathely to the one of DKKA for the 2022/2023 season.

Serbian international arrives

Serbian international arrives

2022. Jun. 07.

Ana Tomkovic, who was previously in Kisvárda, will also join the adult team of our Academy for the 2022/2023 season.

EHF Cup winner goalie is back

EHF Cup winner goalie is back

2022. Jun. 03.

After four years time the excellent goalkeeper can take on the jersey of Dunaújváros once again.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat