„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Ez sem a mi napunk volt!

2020. Mar. 06.
  • Facebook

A játék minden elemében jobb Mosonmagyaróvár 29-22-es győzelmet aratott a rossz napot kifogó akadémisták ellen a két gárda ma esti bajnokiján.

A tizedik helyezett, de az utóbbi hetekben igen jó formát mutató Mosonmagyaróvár otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata. A kezdőben egy nagy visszatérőnek is örülhettünk, ugyanis több mint tizenegy hónap kihagyás után újra helyet kapott a csapatban Camila Micijevic, ám mint az később kiderült, ez a meccs sajnos nem róla szólt.

Hiába szerzett ugyanis az első három gólból kettőt együtteüsnk, a folytatás egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt elterveztük. Elsősorban a támadások befejezése okozott gondot kézilabdázóinknak, s bár egy ideig a védekezéssel sikerült ellensúlyozni a hibákat, a 10. percben így is 4-2-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Hiába törte meg Szekerczés a hosszú gólcsendet, csak nem akart összeállni a játékunk, így György Lászlónak már a 14. percben magához kellett hívnia tanítványait (7-3). Ez sem segített azonban, mert a kemény hazai védelem mögött remek napot fogott ki Herczeg Lili is, aki sorozatban hárította a nem túl pontos dunaújvárosi próbálkozásokat (10-4). Ennek köszönhetően a vendéglátók nemcsak tartották, hanem növelni is tudták előnyüket a továbbra is sok hibával játszó akadémistákkal szemben, s hiába szerezte az első felvonás utolsó találatát Kazai Anita, a félidei szünetre így is magabiztos, hétgólos előnnyel vonulhatott a Mosonmagyaróvár gárdája (14-7).

Nagy fordulatra lett volna szükség együttesünktől a térfélcsere után, ám hiába Szalai két gólja az első percekben, a második etapot is sokkal jobban kezdték a vendéglátók, s bő hat perc elteltével már 18-9-es mosonmagyaróvári vezetést mutatott az eredményjelző. A játékrész derekán úgy tűnt, hogy sikerül kikecmeregnie a gödörből együttesünknek, mely sorozatban négy gólt szerezve jött fel öt találatra, ám a harmadik kihagyott dunaújvárosi hetes után újabb két gólt szereztek a vendéglátók, s így újra elhúztak kézilabdázóinktól (22-15). Hiába kért időt György László kétszer is, a hátralévő időben is rendkívül hullámzó volt a mieink teljesítménye, így a hazaiak könnyedén tartották előnyüket, s 29-22-es győzelemmel tartották otthon a két bajnoki pontot.

Motherson-Mosonmagyaróvár – DKKA 29-22 (14-7)

DKKA: Csapó – Mihály, Szekerczés 1, Nick, Micijevic 1, Bouti 1, Braun. Csere: Stojak (kapus), Szalai 3, Triscsuk 1, Sirián 1, Grosch 1, Kazai 2, Ferenczy 4, Jovovity 5, Molnár 2. Vezetőedző: György László.

További hírek

Friendlies during the long break

Friendlies during the long break

2019. Nov. 27.

Our adult team will use well the usual international break in the league and will play some friendly matches as well.

We do not travel to Siófok tomorrow

We do not travel to Siófok tomorrow

2019. Nov. 12.

BREAKING NEWS! Tomorrow's match of the first team Siófok KC - DKKA has been postponed.

Back on track

Back on track

2019. Nov. 08.

After last week's bad performance we managed to correct the key points in our game which meant that we got our first victory in our second home, Szekszárd.

Without goals...

Without goals...

2019. Nov. 02.

In offense nothing seemed to work against Szombathey and this led to a clear defeat.

DKKA got into the next round

DKKA got into the next round

2019. Oct. 22.

In a close contest, but leadig throughout most of the game DKKA won 31-29 in the third round of the Hungarian Cup against Mosonmagyaróvár.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat