„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Becsvágy és ifjonti lelkesedés jellemzi

2020. May. 21.
  • Facebook

Márciusban jelentette be a Dunaújvárosi Kohász KA, hogy a távozó György László helyére Vágó Attila érkezik, és ő irányítja a női kézilabdacsapatot.

 

A szakember idejekorán életre szóló kapcsolatot kötött a sportággal, és fokozatosan lépkedett felfelé a ranglétrán.

– Szegeden nevelkedtem és kézilabdáztam, az egyetemen testnevelő tanárként végeztem, ott szagoltam bele a szakmába. A Pick Szeged utánpótlásában volt egy nagyon jó korosztályom, hat év alatt mindent megnyertünk, amit lehetett. Itt figyelt fel rám az utánpótlásért felelős szakma az MKOSZ-nél, bekerültem a szövetséghez másodedzőként egy korosztályos válogatotthoz. Később főállásban a serdülőválogatottat irányítottam, együtt dolgozhattam olyanokkal, akik ma már a felnőttválogatott pillérei. Ligetvári Patrik, Máthé Dominik, Győri Mátyás, Juhász Ádám és Szita Zoltán mellett Bartók Donátot emelném ki, akinek nevelőedzője voltam Szegeden.

A szegedi évek után a Nemzeti Kézilabda Akadémiához kerültem, az alapítástól kezdve ott voltam a férfi szakágnál, Gyurka Jánossal, Kovács Péterrel és Imre Vilmossal dolgozhattam. Szakmailag mindenkitől rengeteget tanultam. Itt négy évet töltöttem, de éreztem, hogy váltanom kell az utánpótlásból a felnőttkézilabda irányába, mert féltem, hogy egy idő után a szakma beskatulyáz csak utánpótlásedzőnek. Sok álmatlan éjszaka után három éve elmentem az akadémiáról, az NB I/B-ben szereplő Veszprémi KKFT csapatát irányítottam másfél évig. Ezt követően jött az Orosháza megkeresése, aminek azért örültem, mert közelebb kerültem Szegedhez, valamint a feleségem odavalósi. Nagyon sok új ajtó kinyílott előttem, hogy a nőkkel is elkezdtem foglalkozni, többek között az újvárosi megkeresés sem lett volna, ha nem fogadom el az Orosháza invitálását.

 

Vágó Attila tökéletesen ismer minden korosztályt (fotó: Tóth Emese / Feol.hu)

 

A fiatal, 34 éves edző egy nagy múltú, jelentős eredményeket elérő klubhoz került, és a bemutatkozásakor meggyőzte a vezetőket, hogy ő lehet az igazi megoldás.

– Az előző edzők révén volt ajánlásom Imre Vilmostól, valamint György Lászlóval is jó kapcsolatot ápolok, és a vezetőség figyelmét ők irányították rám. Többször találkoztam Mátyás Gábor ügyvezetővel és a szakmai stábbal. A beszél­getések során kiderült, hogy azonos felfogásban gondolkodunk a kézilabdáról, nem voltak messze egymástól az igények sem, gyorsan megállapodtunk.

Nagy fába vágta a fejszéjét, lényegében teljesen új csapatot kell építenie.

– Komoly feladat a csapat­építés, ehhez idő kell. Azt senki ne várja tőlünk, hogy a szeptember 6-i rajtra az összes játékos ismerni fogja egymás gondolatait, össze kell őket csiszolni. Itt azonban megvan annak az előnye, hogy az új edző a saját elképzeléseit jobban bele tudja építeni a csapatba, mint egy már kész, meglévő együttesnél. Nem biztos, hogy szerencsés teljesen átalakítani mindent, ezért mivel a régi csapatból is maradtak, a kettő között fogom megtalálni a lényeget. György László és Imre Vilmos jó munkát végzett, azt a szisztémát lehet folytatni, ám ezt ki kell egészíteni.

Lassan elindulhatnak a foglalkozások, és megvan már a felkészülés forgatókönyve is.

– Két hete elkezdtünk az új vezetőséggel, illetve a stábbal dolgozni. A felkészülés kezdete július 6-a, hétfő lesz, de már az előző héten találkozunk a csapattal és tervezünk egy csapatépítő programot két három napra, hogy megismerjék egymást a játékosok. Mégse az történjen, hogy az alapozás első napján találkozunk csupán először.

A klub bázisát képező akadémiára is számít az új szakvezető.

– Nagy előny, hogy itt már van egy kész akadémia, sok fia­tal tehetség kerülhet ki innen. Mint régi utánpótlásedzőnek, szívügyem az utánpótlás és szeretem is bedobni a fiatalokat a mély vízbe. Az a terv, hogy minél több saját nevelésű játékos legyen a felnőttcsapatban.

 

Forrás: FEOL.hu

 

 

 

 

További hírek

German pivot to arrive

German pivot to arrive

2021. May. 24.

Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.

Squad is almost complete

Squad is almost complete

2021. May. 23.

A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.

Three goalkeepers will be part of the squad

Three goalkeepers will be part of the squad

2021. May. 22.

A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Nice win in front of visitors

Nice win in front of visitors

2021. May. 21.

Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.

Tímea Polics signed for DKKA!

Tímea Polics signed for DKKA!

2021. May. 21.

Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B  league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat