„ACÉL A SZÍV!”
Becsvágy és ifjonti lelkesedés jellemzi
Márciusban jelentette be a Dunaújvárosi Kohász KA, hogy a távozó György László helyére Vágó Attila érkezik, és ő irányítja a női kézilabdacsapatot.
A szakember idejekorán életre szóló kapcsolatot kötött a sportággal, és fokozatosan lépkedett felfelé a ranglétrán.
– Szegeden nevelkedtem és kézilabdáztam, az egyetemen testnevelő tanárként végeztem, ott szagoltam bele a szakmába. A Pick Szeged utánpótlásában volt egy nagyon jó korosztályom, hat év alatt mindent megnyertünk, amit lehetett. Itt figyelt fel rám az utánpótlásért felelős szakma az MKOSZ-nél, bekerültem a szövetséghez másodedzőként egy korosztályos válogatotthoz. Később főállásban a serdülőválogatottat irányítottam, együtt dolgozhattam olyanokkal, akik ma már a felnőttválogatott pillérei. Ligetvári Patrik, Máthé Dominik, Győri Mátyás, Juhász Ádám és Szita Zoltán mellett Bartók Donátot emelném ki, akinek nevelőedzője voltam Szegeden.
A szegedi évek után a Nemzeti Kézilabda Akadémiához kerültem, az alapítástól kezdve ott voltam a férfi szakágnál, Gyurka Jánossal, Kovács Péterrel és Imre Vilmossal dolgozhattam. Szakmailag mindenkitől rengeteget tanultam. Itt négy évet töltöttem, de éreztem, hogy váltanom kell az utánpótlásból a felnőttkézilabda irányába, mert féltem, hogy egy idő után a szakma beskatulyáz csak utánpótlásedzőnek. Sok álmatlan éjszaka után három éve elmentem az akadémiáról, az NB I/B-ben szereplő Veszprémi KKFT csapatát irányítottam másfél évig. Ezt követően jött az Orosháza megkeresése, aminek azért örültem, mert közelebb kerültem Szegedhez, valamint a feleségem odavalósi. Nagyon sok új ajtó kinyílott előttem, hogy a nőkkel is elkezdtem foglalkozni, többek között az újvárosi megkeresés sem lett volna, ha nem fogadom el az Orosháza invitálását.
Vágó Attila tökéletesen ismer minden korosztályt (fotó: Tóth Emese / Feol.hu)
A fiatal, 34 éves edző egy nagy múltú, jelentős eredményeket elérő klubhoz került, és a bemutatkozásakor meggyőzte a vezetőket, hogy ő lehet az igazi megoldás.
– Az előző edzők révén volt ajánlásom Imre Vilmostól, valamint György Lászlóval is jó kapcsolatot ápolok, és a vezetőség figyelmét ők irányították rám. Többször találkoztam Mátyás Gábor ügyvezetővel és a szakmai stábbal. A beszélgetések során kiderült, hogy azonos felfogásban gondolkodunk a kézilabdáról, nem voltak messze egymástól az igények sem, gyorsan megállapodtunk.
Nagy fába vágta a fejszéjét, lényegében teljesen új csapatot kell építenie.
– Komoly feladat a csapatépítés, ehhez idő kell. Azt senki ne várja tőlünk, hogy a szeptember 6-i rajtra az összes játékos ismerni fogja egymás gondolatait, össze kell őket csiszolni. Itt azonban megvan annak az előnye, hogy az új edző a saját elképzeléseit jobban bele tudja építeni a csapatba, mint egy már kész, meglévő együttesnél. Nem biztos, hogy szerencsés teljesen átalakítani mindent, ezért mivel a régi csapatból is maradtak, a kettő között fogom megtalálni a lényeget. György László és Imre Vilmos jó munkát végzett, azt a szisztémát lehet folytatni, ám ezt ki kell egészíteni.
Lassan elindulhatnak a foglalkozások, és megvan már a felkészülés forgatókönyve is.
– Két hete elkezdtünk az új vezetőséggel, illetve a stábbal dolgozni. A felkészülés kezdete július 6-a, hétfő lesz, de már az előző héten találkozunk a csapattal és tervezünk egy csapatépítő programot két három napra, hogy megismerjék egymást a játékosok. Mégse az történjen, hogy az alapozás első napján találkozunk csupán először.
A klub bázisát képező akadémiára is számít az új szakvezető.
– Nagy előny, hogy itt már van egy kész akadémia, sok fiatal tehetség kerülhet ki innen. Mint régi utánpótlásedzőnek, szívügyem az utánpótlás és szeretem is bedobni a fiatalokat a mély vízbe. Az a terv, hogy minél több saját nevelésű játékos legyen a felnőttcsapatban.
Forrás: FEOL.hu
További hírek
Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!
2017. Nov. 19.Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.
According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
2017. Nov. 19.According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
Danish triumph at the arena today
2017. Nov. 18.After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.
Only one goal down
2017. Nov. 11.A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.
As we have expected it!
2017. Nov. 08.During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.