„ACÉL A SZÍV!”
Befejezték küzdelmeiket utánpótlás csapataink
Az új bajnoki kiírásnak megfelelően, a felnőtt csapatoktól eltérően az NB I. utánpótlás bajnokságaiban torna jelleggel döntötték el a végső helyezéseket a csapatok. Időrendben először az ifjúságiak szerepeltek Siófokon az 5-8. helyért kiírt fordulóban, majd rá egy hétre a juniorok 9-12. helyért vívott mérkőzéseit itt rendeztük Dunaújvárosban.
Szorosabb eredményekre, és legalább néhány pontra számítottunk az ifjúsági rájátszásban, hiszen a vitt pontok alapján szoros mezőny vágott neki a két napnak. Úgy látszik, hogy elfáradtak a hosszú menetelés végére a lányok, és ez kiütközött a játékban. Mivel három vereséget szenvedtünk, így maradt a 8. hely, ami a felnőttekével megegyező. Reméljük, hogy a nyári pihenés után újult erővel és kibővült kerettel még szebb sikereket érnek el kéziseink.
Eredmények:
D. Kohász KA - Békéscsaba 21:35
Siófoki KC - D. Kohász KA 41:36
D. Kohász KA - BSE 26:33
Végső sorrend:
5. Békéscsaba
6. BSE
7. Siófok
8. D. Kohász KA
A junioroknál egyértelműbb volt a képlet: az alapszakasz annyira meghatározta a folytatást, hogy sok izgalmat nem várhattunk a tornától. Be is jöttek a várt eredmények, egyedül a Veszprém pontszerzése az Akadémiától jelentett meglepetést. Így is toronymagasan nyertük a rájátszást, ami idén a 9. helyhez volt elég. Ismerve, hogy ez a korosztály még nem az új rendszerrel indult, és igen megfogyatkozott a szezonra, a fiataloktól hősies a teljesítmény és az elért siker.
Eredmények:
Kiskunhalas - D. Kohász KA 18:35
D. Kohász KA - Veszprém Barabás 25:25
BSE - D. Kohász KA 29:27
Végső sorrend:
9. D. Kohász KA
10. BSE
11. Veszprém Barabás
12. Kiskunhalas
További hírek
Anastasija's dreams can come true
2021. Mar. 20.Our goalkeeper gave an interview to IHF.info before the Olympic qualification.
Misi's condition is stable!
2021. Mar. 16.We received terrible news on Tuesday morning, but fortunately it has since turned out that the life of Mihály Bába is no longer in imminent danger.
Amazing victory against Siófok KC
2021. Mar. 10.The adult team of our Academy playing extremely determinedly gained a fantastic eight goal(!) win with an excellent performance by our goalies.
Kohász won the derby
2021. Mar. 03.It was an unpredictable match for very long, but at the end Kohász managed to get the upper hand against county rival, Alba FKC.
Nóra Németh ahead of a big opportunity
2021. Mar. 02. #DKKA utánpótlásOur young player got into the Mentor Programme of MKSZ for youth talents.