„ACÉL A SZÍV!”
A 15-ös már Dunaújvárosban játszik!
Nem kis meglepetésre tavasszal Dunaújvárosba igazolt a hatvanötszörös magyar válogatott átlövő, Debreczeni-Klivinyi Kinga. A 15-ös mez is szabad volt, így nem volt „akadálya” az átigazolásnak.
Áprilisban minden megváltozott
– Számtalan pletykát hallottam magamról, azután, hogy kiderült otthagyom a Ferencvárost – meséli Debreczeni-Klivinyi Kinga, aki immár a DKKA játékosa. – A barátaimat, a családomat is sokszor faggatták, mi lesz, hol folytatom. Ez mindig nehéz kérdés, de már tudom, jól döntöttem.
A sportolók, ahogy mindenki más nehéz időszakon vannak túl, és újra kellett tervezni az életüket.
Kinga nemcsak csapatot váltott, de párjával Debreczeni Dáviddal (D. D.) Érden beköltözhettek első saját otthonunkba. Az előző bajnoki szezonban még mindketten a Ferencvárosban játszottak és Budapesten, Zuglóban laktak. Most Érd Parkvárosból reggelente kétfelé indulnak edzésre.
Kingáék március végén költöztek, utána a veszélyhelyzet miatt 2 hónapig új házuk foglyai lettek.
– Kicsit megszenvedtük a hirtelen leállást, de 10 év után ez volt az első olyan időszak, amikor otthon voltunk hármasban, D. D.-vel és Daisy-vel a közös négylábú „gyerekünkkel”, aki a legokosabb bokszer a világon.
A két hónapos kényszerszünet után már kemény négyhetes felkészülés van már a kohászos lányok mögött. A társaság remek, a játékosok jól kijönnek egymással és élvezik a közös munkát.
„Mindenképp bizonyítani szeretnék új csapatomban. Meg akarom mutatni, milyen energiákat és erőket tudok felszabadítani, ha bíznak a képességeimben. A profi szakmai munka és Vágó Attila vezetőedző személye is garancia erre a DKKA-nál.”
– Igazán profik a körülmények, az edzőink, beleértve az erőnléti edzőket is – folytatta Kinga. Tényleg úgy van felépítve a munka, hogy bár nehéz és kimerítő, nem vagyunk ész nélkül leterhelve. Megfelelően vannak kombinálva a labdás foglalkozások és a futások, az erőnlét. Úgyhogy, én nagyon jól érzem magam.
Kész a mez!
Kinga igazán szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a DKKA-nál a 15-ös mez szabad volt, ami számára fontos, hisz Érden, a Fradiban és a válogatottban is ez volt a mezszáma.
– Nővérem, akivel nagyon szeretjük egymást, 15-én született és 15 hónap a korkülönbség köztünk. Lehet furcsán hangzik, de körülbelül az volt a második kérdésem az átigazoláskor, hogy szabad-e a 15-ös mez – árulta el Kinga, akinek frissen nyomtatott mezét a Lokál Extra olvasói láthatják először.
Forrás: Lokál Extra
További hírek
It's allways sunny in Dunaújváros
2023. Dec. 14.We are very pleased to welcome Solar Future System Kft. among our team's supporters.
Even with a wobbly game, progress is assured
2023. Nov. 14.After a good first half a second half of suffering, yet our academy's senior team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup against Komárom with confidence.
Coaching duo to lead DKKA
2023. Nov. 13.Róbert Paic and Roland Virág will replace Tamás Rapatyi as head coach of the Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia.
Not our day either
2023. Nov. 09.The MTK got their first win of the season against the adult team of our academy.
Away victory in Budaörs
2023. Nov. 01.We didn't catch a good day, so the adult team of our academy had no chance to score points in the championship against Vác.