„ACÉL A SZÍV!”
Felkészülési meccs a Debrecen ellen
Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémia csarnokában játszott felkészülési mérkőzést pénteken a Debrecen és a Dunaújváros élvonalbeli női kézilabda csapata. Vágó Attila értékelte a mérkőzést.
Nem tűnt fáradtnak a DVSC SCHAEFFLER, pedig játszott a Fradival és a Győrrel is a héten, sőt kifejezetten pörgősen kezdtek a debreceniek és már a 36 másodpercben 2–0-ra vezettek. A DKKA azonban ekkor még gyorsan kiegyenlített. A félidő végére viszont hétgólosra nőtt a különbség a két csapat között. A második játékrész jobban sikerült a dunaújvárosi lányoknak, hiszen csak két góllal voltak jobbak Deszpotovicsék ebben a félidőben. A lányokon kicsit érezhető volt az elmúlt egy hónap kemény felkészülési programja és valljuk be még nem vagyunk teljesen összeszokva. Jovovity Jovana beteg volt, így ő nem tudott 100%-osan készülni. Jobbszélsőnk, Mihály Petra pedig kisebb térdsérülés miatt hagyta ki a felkészülési meccset. Ez volt első igazi 2 x 30 perces mérkőzése az új gárdának, amikor Vágó Attila már nem csak az egyenlő játékidő elosztás alapján meccselt.
Vágó Attila – Jól mentünk bele a mérkőzésbe. Jól kezdtünk, magas hőfokon dolgoztunk. Talán egy kicsit túl is pörögtünk. Elvitte a lányokat a hév, a lendület. A védekezés teljesen rendben volt, a támadásban azonban azt láttam, hogy kicsit kapkodunk. Számomra érthetetlen módon azután az első félidő közepén következett egy 10 perces rövidzárlat, ami alatt sajnos nagyon sok labdát adtunk el. E hibáinkat kihasználva, direkt indításokból pedig sok könnyű gólt tudott lőni az ellenfél, direkt indításokból. A meccs e szakaszában olyan különbség alakult ki, amit a találkozó végéig nem már tudtunk leküzdeni. Összességében azonban nagyon hasznos volt ez a mérkőzés, kijöttek azok a hibák, amelyeknek ilyenkor ki kell jönniük. Még bőven van időnk ezeken javítani és dolgozni tovább. Mindenképpen dicséret illeti a lányokat, mert az utolsó pillanatig becsülettel küzdöttek a Debrecen ellen.
Mérkőzés után szakmai eszmecsere: Vágó Attila - a DKKA vezetőedzője, középen Kösztner Vilmos a DVSC vezetőedzője és Gurics Attila a DKKA menedzsere.
DVSC SCHAEFFLER–DUNAÚJVÁROSI KKA 33–24 (16–9)
Balatonboglár. V: Bócz, Wiedemann
DVSC: Giegerich – Bánfai 2, Kovács Anna 4, VÁMOS P. 5, Tóvizi 2, DESZPOTOVICS 6, Vantara-Kelemen 3. Csere: Csapó K., Torda (kapusok), Vukajlovics 2, Hornyák D. 3, Petrus, Csernyánszki L. 2 (1), Panyi A. 1, Sápi G. 3.
DKKA: Wéniger – Horváth G. 3, Szalai 2, BULATH 7 (4), Nick 1, KLIVINYI 6, Kazai 1. Csere: Hlogyik (kapus), Mousugianni, Román D. 2 (2), Ferenczy, Molnár B., Schatzl Natalie, Jovovity, Barján 2, Sziráki.
További hírek
It's allways sunny in Dunaújváros
2023. Dec. 14.We are very pleased to welcome Solar Future System Kft. among our team's supporters.
Even with a wobbly game, progress is assured
2023. Nov. 14.After a good first half a second half of suffering, yet our academy's senior team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup against Komárom with confidence.
Coaching duo to lead DKKA
2023. Nov. 13.Róbert Paic and Roland Virág will replace Tamás Rapatyi as head coach of the Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia.
Not our day either
2023. Nov. 09.The MTK got their first win of the season against the adult team of our academy.
Away victory in Budaörs
2023. Nov. 01.We didn't catch a good day, so the adult team of our academy had no chance to score points in the championship against Vác.