„ACÉL A SZÍV!”
Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink
A mérkőzéseket szombaton és vasárnap is a városi sportcsarnokban rendezik meg zárt kapuk mögött.
Kezdődik a bajnokság az NB-II-ben és az NBI/B-ben is. Mindkettő felnőtt bajnokság, melyekben fiataljaink állnak helyt! Ma 11 órától a TOLNA KC ellen lép pályára ifi csapatunk serdülő játékosokkal kiegészülve az NB-II-es felnőtt bajnokságban. Jó esélyünk van a pontszerzésre. Vasárnap 13 órától az U20-as játékosainak pedig az NB-I/B felnőtt bajnokságban a NEKA ellen kezdik a bajnokit. A DKKA-ÓKSI U22 ifjüsági másodosztály bajnoki mérkőzések 13:00 kor.
A mérkőzéseket szombaton és vasárnap is a városi sportcsarnokban rendezik meg - a járási ÁNTSZ ajánlását irányadónak tekintve - zárt kapuk mögött.
Az NB1/B-s csapatunk vezetőedzője, Illés Márton
- Azt remélem, mindkét mérkőzésen pontokkal gazdagodunk - jelentette ki Illés Márton, az ifi csapat vezetőedzője. Az NBI/B-ben van nehezebb dolguk, mivel ott felnőttekből álló együttesekkel kell megmérkőzniük. A szezonkezdet előtt még az volt a terv, hogy az NBI-es csapatból a legfiatalabb játékosok besegítenek nekünk, azonban a besűrített bajnokság, valamint Debreczeni-Klivinyi Kinga babavárása és Bulath Anita sérülése miatt most ott is nélkülözhetetlenné váltak. Így az eredetileg tervezett erősítés nélkül állunk ki, de természetesen mindent megteszünk a siker érdekében.
További hírek
We begin the next season at home
2022. Jul. 05.This morning, the draw for the NB I for the 2022/2023 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of DKKA
Wéninger Alexa to be loaned out
2022. Jun. 14.Our net guard, who was performing well in the season, is spending the 2022/23 season at the newly promoted league rival.
Petra Horváth in DKKA
2022. Jun. 10.The left-back switches the jersey of Szombathely to the one of DKKA for the 2022/2023 season.
Serbian international arrives
2022. Jun. 07.Ana Tomkovic, who was previously in Kisvárda, will also join the adult team of our Academy for the 2022/2023 season.
EHF Cup winner goalie is back
2022. Jun. 03.After four years time the excellent goalkeeper can take on the jersey of Dunaújváros once again.