„ACÉL A SZÍV!”
Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét
Az egész ország sportszerető közvéleményét lesújtotta a hétfő késő esti hír: 28 éves korában elhunyt a dunaújvárosi születésű Selmeci Sarolta, a német másodosztályú TG Nürtingen kézilabdázója, aki 19 éves koráig Dunaújvárosban játszott. Korábbi edzője nyilatkozott a DUOL-nak.
Klubja január végén jelentette be, hogy az irányítónál méhnyakrákot diagnosztizáltak. A csapat honlapjának gyászjelentése felidézi, hogy Selmecit azóta megoperálták, kemoterápián, valamint sugárkezelésen is átesett, ám a szervezetében áttétek alakultak ki. Nemrégiben további kezelések miatt hazatért Magyarországra, ám vasárnap elhunyt. Selmeci Sarolta korábban a Dunaferr NK, a Veszprém, a Kiskunhalas, a Szeged, majd a Borussia Dortmund, a HC Rödertal és az SV Werder Bremen együttesében kézilabdázott, mielőtt tavaly Nürtingenbe igazolt.
https://www.facebook.com/tgnf1/photos/a.366679593434835/2663306630438775
Korábbi edzőjét, Takács Józsefnét, a DKKA jelenlegi utánpótlás-szakemberét is lesújtott a hír: – Sarolta dunaújvárosi születésű, egészen 2011-ig szerepelt nálunk az utánpótlás-együttesekben. Nagyon harcos, eltökélt és határozott, ezzel együtt igen ügyes lány… volt. Arról az időről, arról a három évről, amit velem dolgozott együtt a serdülőcsapatban, csak jókat tudok mondani.
Megjegyezte, a tragédia - különösen, hogy egy fiatal sportolót érint - még értelmetlenebb és fájóbb. Arról nem is beszélve, hogy egyből eszébe jutott, az ő lánya is ennyi idős…
– Nem is tudom mit lehet ilyenkor mondani, nehéz szavakat találni. Amikor télen megjelent a cikk a betegségéről, akkor nagyon optimista volt, és én is bíztam a felépülésében. Sokként ért, amikor egy hete megtudtam, hogy hazajött Dunaújvárosba, kórházban kezelik, de nagyon rossz az állapota. Ekkor már sejteni lehetett, nagy a baj.
Takács Józsefné hozzátette, hiába egy fiatalról, különösen egy sportolóról van szó, a kegyetlen rák nem válogat, az egészséges életmód és a profi szintű mozgás sem jelent védelmet. – Ahogyan visszaemlékszem, Sarolta talán egyetlen edzésről sem hiányzott azért, mert beteg lett volna, tehát nem volt ilyen problémája. Pár évvel ezelőtt elveszítettük Horváth Nikolettet, most pedig őt, sajnos sokasodnak a tragédiák. A mostani tanítványok közül többen meg sem születtek, amikor már játszott, azonban biztos vagyok benne, hogy mindenki hallott a szomorú hírről. Elsősorban magamban szeretném ezt feldolgozni, de persze, ha a lányok szeretnék, akkor beszélgetünk róla. Az viszont biztos, hogy a további találkozóinkon egy kicsit érte is játszani fogunk úgy, mint Horváth Nikolettért.
A holnap 18 órakor Rácalmáson zárt kapuk mögött kezdődő DKKA–Boglári Akadémia-SZISE találkozó egyperces gyászszünettel kezdődik Selmeci Sarolta emlékére.
További hírek
Kincső Gerháth at DKKA
2024. Mar. 22. #DKKA felnőtt csapatFollowing the announcement of Dóra Kellermann, we welcome another player arriving from Érd among our lineup for next year.
Dora Kellermann Joins
2024. Mar. 21. #DKKA felnőtt csapatWe are strengthening our team in the playmaker position.
Dominant Debrecen
2024. Mar. 20. #DKKA felnőtt csapatFor a little over a quarter of an hour, our academy's adult team managed to make it difficult for Debrecen in today's championship match at the Dunaújváros Sports Hall.
Excellent Fight
2024. Mar. 09. #DKKA felnőtt csapatIn a tremendous battle, our academy's adult team secured a two-goal victory, winning 23-21 against Budaörs in the championship match at the sports hall tonight.
This was much needed!
2024. Mar. 02. #DKKA felnőtt csapatAfter a tight first half, our academy's adult team secured a 32-19 victory against Kozármisleny with a good performance in the sports hall tonight.