„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Bulath Anita más szerepkörben

2020. Sep. 22.
  • Facebook

Szerdán, szeptember 23-án 18 órától a DKKA zárt kapus mérkőzésen fogadja a Debrecent Rácalmáson. A felkészülésben nagy segítséget nyújtott a sérült Bulath Anita, aki nagyon jól ismeri az ellenfelet.

A DVSC három győzelemmel – Békéscsaba, Érd, Szombathely – és két vereséggel – Mosonmagyaróvár, Kisvárda – áll eddig a bajnokságban, a DKKA egy meccsel kevesebbet játszva, két ponttal gyűjtött kevesebbet eddig. Azaz egy hazai bravúr nagyon értékes pontokat jelentene Vágó Attila csapatának. – Nehéz és küzdős mérkőzésre számítok, úgy gondolom, ha minél kevesebb hibával, továbbá kellő akarattal és szívvel játszunk, akár meglepetést is okozhatunk – mondta Nick Viktória. Kiemelte, a felkészülésben sokat segített Bulath Anita, aki éppen onnan érkezett vissza Dunaújvárosba. Ez pedig mindenképpen pluszt adott a csapatnak.A már említett Bulath sérülése miatt a pályán nem, csak ilyen formában tudja támogatni együttesét. Egyelőre még a járás is nehézkes a Kohász klasszisa számára, hiszen két hete a Szombathely elleni mérkőzésen elszenvedett térdszalagszakadása miatt járógépet kénytelen viselni. Azonban csapata így is számíthat rá. Azzal a hatalmas tapasztalattal, amit kiemelkedően hosszú és eredményes pályafutása alatt összegyűjtött, most Vágó Attila, Illés Márton másodedző és Győri Ágnes kapusedző mellett, a mérkőzések stratégiai felépítését, a legjobb megoldások megtalálását segíti.

Anita már a Siófok KC elleni összecsapáson is a szakmai stábot erősítette. – Ott elsősorban a lelki terhet igyekeztem levenni játékostársaim válláról. Annyit mondtam nekik, nem kell görcsölni, élvezzék a játékot, kipróbálhatnak dolgokat, hiszen ha ezen a mérkőzésen sikerül, akkor bármelyiken meg fogják tudni csinálni – emlékezett vissza Anita..
Szerdán este pedig társai korábbi csapata, a DVSC ellen lépnek pályára. Két év alatt volt ideje jól meg- és kiismerni a debreceniek játékát és Köstner Vilmos vezetőedzőt. – Ez természetesen előnyt jelent, amit a felkészülés alatt, a videók elemzése során ki is használtunk. És ott leszek a padon a meccs alatt. Ha már nem mehetek pályára, amit nagyon nehezen élek meg, legalább tanácsokkal, tippekkel tudom segíteni a lányokat, befolyásolni a mérkőzés alakulását. Tudok szólni, hogy mire figyeljenek. A Boglári Akadémia-SZISE elleni meccsen is volt egy tippem, megcsinálták, sikerült, és ez nagyon jó érzés volt. Persze, nem szólok bele Vágó Attila dolgába, inkább csak javaslatot teszek, ha látok valamit, hogy egy-egy figurát meg lehetne csinálni, és az már az ő döntése, hogy elfogadja-e – tette hozzá.

Anita sérülése miatt még hetekig más szerpkörben segíti a csapatot, de még látjuk idén játszani! 

– Ha valaki, akkor Anita nagyon jól ismeri ezt a debreceni csapatot, és a felkészülés során kollégámmal, Illés Mártonnal valamelyest átadtuk a szót neki. A videózás során bemutatta a játékosokat, mindenkiről mondott olyan dolgokat, erősségeket, hiányosságokat, amelyek nagyon hasznosak lesznek a játék alatt – emelte ki Vágó Attila, aki szoros kiélezett meccsre számít. Eddig hazai pályán mindig jellemző volt a Kohászra a harcosság, a jó teljesítmény, bízik benne, ez most sem fog változni.
Egyébként a mai fordulóból két mérkőzés is elmarad a koronavírus miatt. A Norvégiából játék nélkül szombaton hazatérő FTC csapatánál a kint diagnosztizált kettő után itthon újabb négy fertőzöttet találtak, a hatósági tesztelések eredményéig a csapat karanténban van, így ma nem játszanak a Szombathellyel. A Békéscsaba–Vác meccset elővigyázatosságból szintén elhalasztották, miután előbbiek múlt szerdán a Fradival játszottak, ezért a csabaiak önkéntes karanténba vonultak, s hétfőn koronavírusteszten estek át. Az eredmények mára várhatók, addig minden tevékenységét felfüggesztette az együttes.

Fotók: DKKA Forrás: DUOL

További hírek

Goalkeeper on loan

Goalkeeper on loan

2022. Feb. 04.

Our young goalie to continue at MTK until the end of the season.

No miracle this time

No miracle this time

2022. Feb. 02.

Our team fought really well, but in the end the better team won, we suffered a 36-26 defeat in the home match against Győr.

After a close game a defeat in the final stage

After a close game a defeat in the final stage

2022. Jan. 30.

Kohász did not find any antidote to the massive defense of the home team, so unfortunately we are leaving Kisvárda without a point.

We're into the next round in the Hugarian Cup

We're into the next round in the Hugarian Cup

2022. Jan. 26.

Fighting huge for sixty minutes, but playing extremely tactically, our team got qualified into the best eight teams in the Hungarian Cup against MTK.

All the players got a chance

All the players got a chance

2021. Dec. 17.

The adult ensemble of our academy played a close match with Mosonmagyaróvár with some youth players in the squad. 

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat