„ACÉL A SZÍV!”
Visszatér a pályára Bulath Anita
Jóval kevesebb mérkőzésen kellett nélkülöznie a Dunaújvárosnak klasszisát, mint azt előre gondoltuk. A térdszalag-szakadást szenvedett Bulath Anita ugyanis az elmaradt, halasztott mérkőzések miatt mindössze csak négy bajnokit hagyott ki és most, az Érd ellen újra visszatér a pályára.
Ha minden az eredeti tervek szerint ment volna, akkor a Szombathely elleni első bajnokin oldalsó térdszalag-szakadást szenvedett Bulath Anitát összesen 11 fordulóban kellett volna nélkülöznie a DKKA-nak. Azonban a koronavírus járvány miatt felborult menetrend, a Dunaújváros, valamint később az ellenfél játékosainak karanténja miatt végül az átlövő-irányító csak négy találkozón nem lépett pályára.
Szerencse ez a szerencsétlenségben, ahogyan az is, hogy a 106-szoros válogatott fegyelmezett és elszánt rehabilitációs munkájának köszönhetően a térde a várható leggyorsabb ütemben jött rendbe. Így remek hír, hogy szerdán az Érd Arénában már nem csak a kispadon lesz ott csapattársaival, hanem újra láthatjuk játszani.
- Nagyon örülök hogy egy hete teljes körű munkát tudok végezni a csapattal - mondta Bulath Anita, aki már nagyon várta a visszatérés napját. - Sokkal nehezebb volt a pálya széléről segíteni a csapatnak, mint gondoltam. Sokszor inkább bementem volna! Nagyon készülök az Érd elleni meccsre, bár tudom, nem vagyok még 100 százalékos állapotban, de mindent meg fogok tenni a csapatért!
Buli a sérülését követően először korábbi klubja, a DVSC elleni meccsen ült le a padra Vágó Attila vezetőedző munkáját segíteni szeptember 23-án. A terv az volt, visszatéréséig minden találkozón hozzájárul majd tapasztalataival a sikeres szerepléshez, ám a sors fintora, hogy erre nem volt több alkalma, hiszen zsinórban maradtak el a fordulók.
Azonban most, hogy Anita visszatér a pályára, a helye nem marad üresen a kispadon Vágó Attila vezetőedző mellett. Az anyai örömök elé néző Debreczeni-Klivinyi Kinga veszi át a tippadó szerepét, aki válogatott játékosként ugyancsak sok tapasztalatot gyűjtött már és ennek köszönhetően megfelelő edző licenszet is kapott. Véletlen, de igazán stílusos, hogy a babavárás félidejében lévő átlövő ugyancsak egykori klubja ellen debütál, hiszen - bár az FTC-ből igazolt a Kohászhoz - előtte 5 évig az Érd húzóembere volt.
- Nagyon furcsa lesz úgy a kispadon ülni, hogy nem léphetek pályára - árulta el Debreczeni-Klivinyi Kinga, de bízik benne, hogy a tapasztalatával segíteni tudja majd meccs közben a lányokat és Vágó Attilát is. - Ez egy új szerepkör számomra, remélem itt is jól helyt állok majd!
Vágó Attila hangsúlyozta, örült Anita társaságának, most pedig a Kingáénak. És annak is, hogy a kispadon azért még neki is jut hely - persze, ezt már csak szigorúan viccből! A mérkőzésen úgysem lesz már helye komolytalankodásnak, hiszen vérbeli rangadóra készülnek. Úgy fogalmazott, az augusztusi edzőmérkőzésből nem szabad kiindulniuk. Nem ugyanaz a két csapat lesz a pályán mint amelyek akkor voltak!
- Nekik kimondottan jól jött a kényszerszünet, hiszen nyalogathatták sebeiket és telik az idő, hogy sérültjeik visszatérhessenek. Nekünk viszont tovább hosszabbodott a hiányzóink listája. De a csapat már többször megmutatta, hogy a bajban összekapaszkodva, óriási akarattal harcol a sikerért! Tudom hogy ez most is így lesz!
A DKKA 6. bajnoki fordulóját az ÉRD ellen játsza, október 28-án, 18 órától idegenben, az Érd Arénában, ha nem jön közbe semmi!
7 bajnokink maradt el eddig
2020. 09. 20. Győr Audi ETO KC - DKKA
2020. 09. 27. FTC Rail-Cargo Hungária - DKKA
2020. 10. 9. DKKA - MTK Budapest
2020. 10. 14. Váci NKSE - DKKA
2020. 10. 17. DKKA - Motherson Mosonmagyaróvár
2020. 10. 21. Kisvárda Master Good SE - DKKA
2020. 10. 25. DKKA - EUBility Group Békéscsaba
További hírek
Friendlies during the long break
2019. Nov. 27.Our adult team will use well the usual international break in the league and will play some friendly matches as well.
We do not travel to Siófok tomorrow
2019. Nov. 12.BREAKING NEWS! Tomorrow's match of the first team Siófok KC - DKKA has been postponed.
Back on track
2019. Nov. 08.After last week's bad performance we managed to correct the key points in our game which meant that we got our first victory in our second home, Szekszárd.
Without goals...
2019. Nov. 02.In offense nothing seemed to work against Szombathey and this led to a clear defeat.
DKKA got into the next round
2019. Oct. 22.In a close contest, but leadig throughout most of the game DKKA won 31-29 in the third round of the Hungarian Cup against Mosonmagyaróvár.