„ACÉL A SZÍV!”
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
A DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.
- Először voltál ilyen táborban? Számítottál rá, hogy meghívnak?
- Nagyon örültem a meghívásnak pláne, hogy a kedvenc posztjaimon (irányító, balátlövő) bizonyíthattam. Két éve már részt vettem egy összetartáson de akkor még csak a keret szűkítés volt.
- Hogy érezted magad? Milyen volt a közösség?
- Nagyon jól éreztem magam, a lányok egy részét az ifjúsági strandkézilabda válogatottból már ismertem.
- Elfáradtál?
- Annak ellenére, hogy 3 hete nem edzek a csapattal, fizikailag nem fáradtam el. Inkább figyelni kellett a szövetségi edzők utasításait és azt minél pontosabban végrehajtani.
- Sűrű volt a program? Hogyan, mivel teltek a napjaitok?
- A napi programunk kötött volt, 8 órakor reggeliztünk, 9:30-tól kezdődött a reggeli edzés, ebéd 12 órától, ami után kezdődött a csendes pihenő mert 17:30-tól várt rák a nap második edzése. A vacsora után szabad programokat találtunk ki a szobáinkban.
- A Covid helyzet miatt voltak-e rendkívüli körülmények, óvintézkedések?
- Igen, már a megérkezéskor teszteltek minket, "buborék rendeszerben" voltunk és nem hagyhattuk el az épületet sem.
- Kikkel dolgoztatok az edzéseken?
- A serdülő válogatott edzőivel, szakembereivel Bohus Beátával és dr. Woth Péterrel. Nagyon türelmesek és segítőkészek voltak.
Mi volt a tétje ennek a tábornak?
- Itt vannak az ország legügyesebb serdülő játékosai és csak pár nap áll rendelkezésemre, hogy megmutassam,hogy én vagyok az a játékos akit elképzeltek erre a posztra. Ez a tétje!
- Hogy érzed, jól teljesítettél?
- Szerintem minden játékos a saját csapatában, a megszokott közegben tudja kihozni magából a legjobbat, épp ezért vannak megszervezve az összetartások, hogy a különbőző csapatban játszó lányok összeszokjanak és egy csapatként működjenek. Mivel elég maximalista vagyok magammal szemben, soha nem vagyok megelégedve a teljesítményemmel, de ha reálisan értékelni kell, akkor azt mondhatom, hogy az utolsó napra megérkeztem.
Idén már 65 gólos!
A 2005-ös születésű fiatal tehetség 2018-ban igazolt a DKKA-hoz. Előtte a Malév SC, majd a Hevesi SE játékosa volt. Az idei szezonban a Leány Serdülő I. osztályban, a Női Ifjúsági I. osztályban és az NB II női felnőtt bajnokságban versenyez. Eddigi 17 mérkőzésén 65 gólt lőtt, ebből 45 volt akciógól, 20-at pedig hétméteresből szerzett.
További hírek
U14 round in Dunaújváros at the weekend
2021. Feb. 11. #DKKA utánpótlásBeside our teams DKKA and DKKA Mezőszilas, three other teams are arriving to the Univerisity's sports hall on Sunday.
They continue elsewhere
2021. Feb. 11.Fruzsina Ferenczy and Natalie Schatzl will both continue their careers in the Vác in the 2021/2022 season.
Good results from our younger ones
2021. Feb. 09. #DKKA utánpótlásOur teener teams and the youths won their matches, unfortunately it is another defeat for the U20 among the adults.
Could have turned out otherwise
2021. Feb. 06.Despite a good second half and the 29 goals scored, our team suffered a 34-29 defeat against Mosonmagyaróvár, mainly due to their missed chances.
Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)
2021. Feb. 04. #DKKA utánpótlásFrom 16:45 today you can watch our live broadcast from the Teener second division against Szentendrei NKE. Come on, Kohász!