„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Pontokért utazunk Kisvárdára!

2021. Feb. 12.
  • Facebook

Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére a Kisvárda elleni bajnoki találkozón.

Nem pont úgy alakult akadémiánk felnőtt csapatának legutóbbi két mérkőzése, ahogy azt a gárda szakvezetése és játékosai remélték, ugyanis az MTK ellen aratott szép sikert követően a Váctól és a Mosonmagyaróvártól is egyaránt 34-29-re kapott ki Vágó Attila együttese úgy, hogy valamivel pontosabb játékkal bőven lett volna esélye akár a győzelemre is.

Sokat azonban nem búslakodhattak az akadémisták, ugyanis szombaton már újabb feladat vár a csapatra, mely este hat órától Kisvárdán folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit. Együttesünk szombati ellenfele egy mérkőzéssel játszott többet a DKKA-nál, s nyolc pontjával éppen a mieink előtt, a kilencedik helyen áll a tabellán, vagyis nemcsak az akadémistáknak, hanem a házigazdáknak is nagyon fontos lenne a győzelem megszerzése.

Kiélezett, nagy csatára számíthat együttesünk, melynek vezetőedzője, Vágó Attila a találkozó előtt elmondta, hogy igyekeztek kijavítani az előző meccseken elkövetett hibákat, s egyértelműen a két pont megszerzésének reményében vágnak neki tizenharmadik bajnoki fellépésüknek.

- Most jönnek a közvetlen riválisaink, a Kisvárda, a Békéscsaba, aztán a Fehérvár, ahol már valóban pontokat kell szereznünk. Győzelmi reményekkel utazunk el Kisvárdára is, szeretnénk hazahozni a két pontot. sokat foglalkoztunk a héten a védőfal és a kapus összhangjával, elsősorban azért, mert kapusteljesítményben kicsit több kell annál, ami eddig volt, enélkül nehéz nyerni. Az előző mérkőzés tanulságait levontuk, igyekeztünk kijavítani a hibákat, s úgy gondolom, hogy egy harcos mérkőzésen, ha nagy szívvel és akarattal játszunk, akkor meg tudjuk csípni ezt a két pontot.

További hírek

Into the next round in the cup!

Into the next round in the cup!

2021. Jan. 23.

The adult team of our academy advanced to the fourth round of the Hungarian Cup, after winning today's clash in Szombathely.

They were hungry for success

They were hungry for success

2021. Jan. 23. #DKKA utánpótlás

Our U20 team achieved a ten-goal victory in the NB I/ B adult championship.

Girls on fire!

Girls on fire!

2021. Jan. 20. #DKKA utánpótlás

Both our teeners and youths kept the points home today.

Munkában az utánpótlás

The teeners in work already

2020. Jul. 28. #DKKA utánpótlás

They aim forefront finish in the league.

The youngsters played a double

The youngsters played a double

2020. Jul. 24.

Our youngsters competed against the Szombathely KKA both in the morning and in the afternoon.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat