„ACÉL A SZÍV!”
Előnyt szerezni!
Hazai környezetben kezdi meg a Liga Kupa negyeddöntőjének párharcát akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen szombaton.
Szép győzelemnek örülhetett az Alba FKC elleni hétközi megyei rangadón akadémiánk felnőtt csapata, mely idei ötödik bajnoki sikerével feljött a K&H női kézilabda liga tabellájának kilencedik helyére. Ahogy a fehérváriak, úgy Vágó Attila együttese is meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott a szerdai összecsapáson, ám a véghajrában remekül koncentrált, végül itthon tudta tartani a pontokat a közelmúltban több bravúrt is bemutató vendégek ellen.
Sok ideje azonban nem volt az örömre kézilabdázóinknak, ugyanis szombaton már újabb feladat vár a csapatra, mely délután öt órától a Liga Kupa negyeddöntőjének első felvonásán látja vendégül a Mosonmagyaróvár gárdáját. A két gárda a közelmúltban már találkozott egymással, s bár a dunaújvárosi bajnokin a vendégek arattak 34-29-es sikert, Vágó Attila vezetőedző bízik abban, hogy ezúttal a mieink örülhetnek majd a győzelemnek:
- Sok időnk nem volt a felkészülésre a szerdai bajnoki után, így ebben a két napban próbáltunk regenerálódni és frissíteni a csapatot. Nem olyan régen játszottunk a Mosonmagyaróvárral, szóval az emlékek frissek, azokat kellett felidéznünk, videóztunk, meg persze taktikailag is készültünk ellenfelünkből. A külföldiek nem játszhatnak a Liga Kupában, így az egyik legjobb formában lévő légiósunk, Dabevska támadásban most nem segíthet nekünk, míg a kapuból Babovic hiányzik majd. Két meccsen dől el a továbbjutás, az első felvonást játsszuk szombaton, s szeretnénk egy olyan előnyt kovácsolni, hogy legyen reális esély a továbbjutásra, de azt azért hangsúlyoznám, hogy számunkra továbbra is a bajnokság a fontosabb, ott kell pontokat szereznünk ahhoz, hogy a középmezőny erősebbik régiójába tartozzunk, s ne kelljen hátrafelé tekintgetnünk. A Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin nem nagyon volt meghatározó kapusteljesítményünk, bízom, hogy ez javulni fog, igaz az elmúlt meccseken már erre sem lehetett panaszunk, illetve a remélt sikerhez minimalizálni kell az eladott labdáink számát, mert a Mosonmagyaróvár abból tudott érvényesülni ellenünk is, meg a többi találkozón is, melyeken lerohanásból szerzett könnyű gólokat.
További hírek
MTK could celebrate in Szekszárd
2020. Feb. 21.Lots of mistakes committed in attack cost us the game.
On the right track concerning our youth teams
2020. Feb. 19. #DKKA utánpótlásWe received quite a lot of questions from players, parents and youth colleagues about the youth teams at our Academy
Announcement
2020. Feb. 18.Mátyás Gábor, executive director of our Academy forwarded the following message to us concerning the future outlook of our first team.