„ACÉL A SZÍV!”
Újabb kőkemény erőpróba előtt
A bajnoki tabella listavezetője elleni mérkőzés után a második helyezett otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata.
A szörnyű keddi tragédia után óriási lelkierőről tett tanúbizonyságot akadémiánk felnőtt együttese a Győr elleni összecsapás lejátszásával, s bár a meccs egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt reméltük, emiatt egy pillanatig sem érdemelhetnek kritikát az együttes tagjai. Sok ideje azonban a csapat vezetésének és a játékosoknak sem maradt arra, hogy rendezzék gondolataikat, ugyanis szombaton már újabb feladat vár felnőtt együttesünkre, mely délután kettő óra öt perctől a Ferencváros elleni fővárosi találkozóval folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit.
A fővárosi zöld-fehérek tizennégy összecsapást játszottak eddig az idei szezonban, s ezekből tizenhármat megnyertek, s csak a Győr otthonában szenvedtek 33-27-es vereséget, így a tabella második helyéről várják a mieink elleni szombati csatát. A két gárda egyszer már összemérte egymással erejét az idei szezonban, s ahogy az említett statisztikából sejthető, Elek Gábor alakulata Dunaújvárosban is le tudta győzni akadémistáinkat (22-35).
A találkozó esélyesének tehát egyértelműen a magyar válogatott gerincét adó Fradi számít, ám ez persze nem jelenti azt, hogy a mieinknek ne lennének céljaik a holnapi összecsapáson. Nagyon fontos, hogy abból az érzelmi sokkból, melybe az elmúlt napokban kerültek a játékosaink, valahogy sikerüljön kilábalni, s olyan teljesítményt nyújtani elől, valamint hátul egyaránt, hogy egy jó mérkőzést tudjunk játszani a bajnoki cím egyik esélyesével.
Vágó Attila vezetőedző: – Nem nagyon hiányzik nekünk ez a találkozó, lelkileg és fizikálisan sem vagyunk jó passzban, nehéz itt most szakmáról beszélni. Próbálunk visszatérni a régi kerékvágásba, de rettentően nehéz, minden nap szembesülünk Misike hiányával, a csarnokba, vagy az öltözőbe lépéskor. Remélem, hamarosan átvészeljük a nehezét, mert jövő héten már fontos feladataink lesznek.
További hírek
4th place finish in the cup
2022. May. 29.Our team did not succeed in winning the third place in the Hungarian Cup, after losing a 27-20 defeat to Siófok in the bronze match in Debrecen.
We play for the bronze tomorrow
2022. May. 28.There was no chance in the semi-finals against Győr, but my bronze medal can still gather for our handball players in the four finals of the Hungarian Cup.
A tearful farewell from the league and from Anita Bulath
2022. May. 21.Our team ended the 2021/2022 league with a one-goal defeat against Kisvárda, and said goodbye to Bulath Anita, who retrires at the end of the season.
The squad stays together
2022. May. 16.We are pleased to announce that the management of our academy has been in successful negotiations with members of this year’s player frame recently.
Farkas Johanna remains in Újváros!
2022. May. 16.This season the young playmaker left her mark among the adults as well with a massive performance.