„ACÉL A SZÍV!”
Egyszer már sikerült a bravúr!
A dobogóra hajtó MTK vendégeként folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Legutóbbi mérkőzésén sajnos nem sikerült borítania a papírformát akadémiánk felnőtt csapatának, mely biztató első negyed óra után túl sokat hibázott ahhoz, hogy legyen esélye megszorítania DVSC-t, így végül 35-26-os vereséget szenvedett. A debreceni összecsapás azonban újra munkába vetette magát a csapat, melyre az előttünk álló hétvégén ismét kemény feladat vár, ugyanis szombaton este hat órától újra idegenben, ezúttal az MTK vendégeként kell bizonyítania Vágó Attila tanítványainak.
Együttesünk holnapi vetélytársa óriási harcban áll a bajnoki bronzérem megszerzéséért, eddig lejátszott húsz mérkőzéséből tizenhármat megnyert, s két döntetlen mellett öt veresége van, így jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán, azonos pontszámmal a harmadik Mosonmagyaróvár, illetve a negyedik Vác csapatával. Együttesünk január végén remek játékkal tudta legyőzni hazai pályán 31-28-ra a fővárosiakat, s mint azt Vágó Attila vezetőedző elmondta, a remélt jó eredményhez ezúttal is tudása legjavát kell nyújtania mindenkinek.
– Egy kemény, hajtós mérkőzésre számítok, hasonlóan ahhoz, amit itthon játszottunk az MTK-val. Az akkori mérkőzésen nagyon szép győzelmet arattunk, elsősorban a második félidőben nyújtott jó teljesítményünkkel, védekezésünkkel, kapusteljesítménnyel. Ezek megint elengedhetetlenek lesznek a szombati találkozón és nagyon bízom abban, hogy mindenki hozzá fog tudni tenni a csapat sikeréhez.
További hírek
This time we won!
2017. Aug. 16.Our team scored two more goals than its opponent and won the match with a final a score 35-33!
A calm win at the arena
2017. Aug. 10.Our team has won easily against its second league opponent, Szeged KKSE during today's pre-season friendly.
Teener and youth tournaments
2017. Aug. 09. #DKKA utánpótlásDunaújvárosi Kohász Handball Academy is organizing youth tournaments this week on Thursday and Friday. All the kind supporters are welcome.
The schedule of the pre-season is ready
2017. Jul. 19.The adult team of DKKA will play several matches until the start of the season
We got our opponent in EHF Cup
2017. Jul. 18.Bosnian HZRK Grude or Romanian CSM Roman will be our opponent in the second round of the international competition.