„ACÉL A SZÍV!”
Van miért visszavágni a Kisvárdának!
Itthon, végre hazai szurkolók előtt küzdhet meg akadémiánk felnőtt csapata a bajnoki pontokért a Kisvárda ellen pénteken délután öt órától.
Közel volt a bravúrhoz a Mosonmagyaróvár otthonában akadémiánk felnőtt együttese, ám a házigazdák a véghajrában felülkerekedtek a mieinken, s 28-25-ös sikerrel tartották otthon a bajnoki pontokat. A szoros vereség után a Liga Kupa elődöntőjében vigasztalódott együttesünk, mely a Vasas elleni kettős sikerrel jutott be a sorozat fináléjába, ám pénteken már újabb bajnoki vár Vágó Attila együttesére, mely délután öt órától a Kisvárda gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A Kisvárda együttese jelenleg a nyolcadik helyen áll a bajnoki tabellán, mindössze két ponttal megelőzve akadémiánk felnőtt csapatát úgy, hogy eddig lejátszott huszonhárom találkozójából hetet nyert meg, s két döntetlen mellett tizennégy alkalommal szenvedett vereséget. A két gárda februárban már összemérte egymással erejét Kisvárdán, s a hullámzó játékot nyújtó Kohász végül 28-26-os vereséget szenvedett, így van miért visszavágni holnapi vetélytársunknak.
Nehéz meccsre számít felnőtt együttesünk vezetőedzője, Vágó Attila is, ám a szakember bízik abban, hogy a szurkolók segítségével megszerezzük a nagyon fontos bajnoki pontokat.
– A bajnokság utolsó szakaszához érkeztünk, a célegyenesben vagyunk, ilyenkor minden mérkőzés felértékelődik, s az itt megszerzett pontok a végelszámolásnál nagyon sokat jelenthetnek, ráadásul most egy közvetlen riválisunkkal játszunk hazai pályán. Örülünk, hogy hosszú idő után végre ismét hazai szurkolók előtt játszhatunk bajnokit, s az esetleges hullámvölgyeinknél az ő segítségükkel át tudunk lendülni a nehézségeinken, és itthon tudjuk tartani a két bajnoki pontot.
További hírek
Returning home from Érd with points in the pocket
2021. Oct. 29.We had to fight hard for it, but we got the long-awaited victory!
Talented youngsters at our Sports Hall
2021. Oct. 26. #DKKA utánpótlásAlmost forty young handball players took part in our Academy’s “festive” selection day.
A huge fight
2021. Oct. 20.Adult ensemble of our Academy excelled for 45 minutes against the defending title holder, but Ferencváros with a better final part were able to win in the Dunaújváros Sports Hall.
No success this time
2021. Oct. 01.The match was open for almost fifty minutes, but in the end, Mosonmagyaróvár could enjoy the victory.