„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Még két győzelem a cél a véghajrában

2021. May. 25.
  • Facebook

Békéscsabán törné meg rossz idegenbeli sorozatát akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda liga utolsó előtti fordulójában.

Szép győzelmet aratott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a Kisvárda ellen a K&H női kézilabda liga hétvégi fordulójában, így két fordulóval a bajnokság vége előtt a kilencedik helyen áll a tabellán úgy, hogy csak rosszabb gólaránnyal szorul a vele azonos pontszámmal bíró Kisvárda mögé. Sokáig azonban nem örülhetett együttesünk a sikernek, ugyanis szerdán már újabb feladat vár Szalai Babettékre, akik este hat órától Békéscsabán lépnek pályára.

A Békéscsaba együttese az utolsó, tizennegyedik helyet foglalja el a bajnoki tabellán, s mivel a legutóbbi fordulóban kikapott Szombathelyen, már matematikailag is kiesett az élvonalból, így a következő szezont az NB I/B-ben kezdi majd meg. Ez sem jelenti azonban azt, hogy a mieink biztosra mehetnének a holnapi összecsapáson, ám mint azt Vágó Attila vezetőedző elmondta, mindenképpen szeretnék megtörni rossz sorozatukat, s a szezonban először győzelemnek örülni idegenben is.

– Két bajnokink van hátra és a saját kezünkben van a sorsunk, ugyanis, ha nyerünk Békéscsabán és az Érd ellen itthon, akkor nyolcadikak leszünk a bajnokság végén. A Békéscsaba idegenben mindig nehéz mérkőzés, szurkolók lesznek, felújították a csarnokukat, szóval biztos, hogy egy jó atmoszféra lesz. Nem tudjuk, hogy milyen lelkiállapotú csapat vár ránk, ugye ők szombaton kiestek, s lehet, hogy egy csalódott, beletörődött együttes ellen lépünk pályára, de az is elképzelhető, hogy egy rendkívül motivált, a szurkolóktól szép búcsúban reménykedő gárda lesz az ellenfelünk. Veszélyes meccs lesz, egy pillanatig sem szabad lebecsülni a Békéscsabát, az biztos, hogy mi szeretnénk megszakítani az idegenbeli rossz szériánkat. A Kisvárda elleni találkozó nagyon kemény volt, némi áldozatot is követelt, s bár Bulath Anita vissza tudott térni arcsérülése után, Nick Viktória kisebb térdsérülést szenvedett, így még nem biztos, hogy vállalni tudja a játékot Békéscsabán.

További hírek

Goalkeeper on loan

Goalkeeper on loan

2022. Feb. 04.

Our young goalie to continue at MTK until the end of the season.

No miracle this time

No miracle this time

2022. Feb. 02.

Our team fought really well, but in the end the better team won, we suffered a 36-26 defeat in the home match against Győr.

After a close game a defeat in the final stage

After a close game a defeat in the final stage

2022. Jan. 30.

Kohász did not find any antidote to the massive defense of the home team, so unfortunately we are leaving Kisvárda without a point.

We're into the next round in the Hugarian Cup

We're into the next round in the Hugarian Cup

2022. Jan. 26.

Fighting huge for sixty minutes, but playing extremely tactically, our team got qualified into the best eight teams in the Hungarian Cup against MTK.

All the players got a chance

All the players got a chance

2021. Dec. 17.

The adult ensemble of our academy played a close match with Mosonmagyaróvár with some youth players in the squad. 

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat