„ACÉL A SZÍV!”
A serdülők is tornagyőztesek
Felnőtt csapatunk mellett ifjúsági és serdülő csapataink is részt vettek az I. Szabó Károly Emléktornán.
A felkészülési időszak közepén járva felértékelődtek az edzőmérkőzések szerepei, hiszen ezek az erőfelmérők kiváló visszajelzést adnak az edzőknek a játékosok fizikális állapotáról, illetve megmutatják, hol szükséges esetleg még dolgozni a csapat összekovácsolásán. A két legidősebb utánpótlás korcsoportunk, az ifijeink és a serdülőink is Békéscsabára utaztak pénteken, hogy részt vegyenek a I. Szabó Károly Emléktornán. Péteken mindkét gárda az Alba Fehérvár KC korosztályos csapata ellen lépett pályára, s míg a serdülők nagy arányú győzelmet arattak, addig az ifjúságiak egy kiélezett meccsen maradtak alul ellenfelükkel szemben. Szombaton mindkét együttes két-két mérkőzést vívott a Kisvárda, illetve a Békéscsaba fiataljai ellen. Bár serdülő csapatunknak becsúszott egy döntetlen, így is tornagyőztesek lettek, ezzel együtt Szabó Aida pedig bezsebelte a gólkirályi cimet. Ifjúsági csapatunk számára felemásan folytatódott a torna, így végül a szombati egy győzelem és egy vereség után a harmadik helyen végzett a csapat. Gratulálunk a fiataloknak!
- Ifjúsági eredmények:
DKKA - Alba FKC 30-33 (14-14)
DKKA: Agócs 4, Bakos (K), Bereczki 1, Csiszár, Gajdos 5, Graffy 2, Kecskés 5, Korozmán, Kósa (K), Kovács 3, Mistina (K), Nemes 2, Sztanó 3, Varjas 5, Wéber 1.
Alba FKC: Balogh, Bojtos 11, Dubán, Flatsker 1, Füzes, Gajdóczi (K), Gyugyi 6, Gyöpös 1, Kajdi I. (K), Kajdi K. 4, Kertész 2, Kis, Lőrinc, Szabó 1, Tolnai 7, Tóth.
Békéscsabai ENKSE - DKKA 29-32 (13-14)
DKKA: Agócs 4, Bakos (K), Bartók (K) Bereczki 3, Csiszár, Gajdos 3, Graffy 2, Kecskés 2, Korozmán, Kósa (K), Kovács 5, Mistina (K), Nemes 7, Sztanó 1, Varjas 5, Wéber.
ENKSE: Ancsin 8, Baráth 5, Csányi, Farkasinszki 2, Krajcsó, Madera-Domokos (K), Makoviczki, Pétervári 4, Petrovszki (K), Sándor 1, Szöllősi 5, Udvari 5, Weigert
Kisvárdai KC - DKKA 24-23 (10-10)
DKKA: Agócs 1, Bakos (K), Bereczki 2, Csiszár, Graffy 3, Kecskés, Korozmán, Kiss 8, Kósa (K), Kovács, Matucza 3, Nemes 2, Sztanó 1, Varjas 2, Wéber.
KKC: Balogh, Birta, Csonka 1, Eröss 2, Fenynets 3, Havavka 10, Lakatos 1, Leskóczi, Makkai 5, Vass, Vorinka 2.
- serdülő eredmények:
DKKA - Alba FKC 38-21
Békéscsabai ENKSE - DKKA 21-21
Kisvárdai KC - DKKA 25-36
További hírek
Splendid home victory
2019. Oct. 12.With some excellent defending and fantastic saves from Kyra Csapó we got a nice home victory against Mosonmagyaróvári KC.
We got Mosonmagyaróvár in the Hungarian Cup
2019. Oct. 11.We will face the team of Motherson-Mosonmagyaróvár away in our first - althogether the third - round of the competition.
One point against MTK
2019. Sep. 21.Our adult team managed to equalize in the last period of the game despite being three goals down a few minutes earlier.
Season ticket info - Szekszárd
2019. Sep. 18.Season tickets in the Sport Center of Szekszárd (Szekszárdi Sportközpont) go on sale. The first match taking place there due to the renovation of our Arena will be on 25th October from 18.00 DKKA vs. Győri Audi ETO KC.