„ACÉL A SZÍV!”
Győzelem a Kisvárda ellen is
Szoros első félidő után négygólos, 28-24-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen.
A Békéscsaba ellen aratott tegnapi sikert követően sem pihenhettek túl sokat kézilabdázóink, akik ma délelőtt tíz órától a házigazdákkal mérték össze erejüket Kisvárdán. A két gárda nem is oly rég már találkozott egymással az I. Szabó Károly Emléktornán, ahol a mieink örülhettek 26-24-es győzelemnek, s Vágó Attila tanítványai ezúttal is a siker reményében léptek pályára.
Az összecsapás első félidejét a vendéglátók kezdétk jobban, ám hiába vezettek szűk tíz perc elteltével már 5-2-re is, ahogy rendezte védekezését és támadójátékát is a Kohász, elkezdett felzárkózni ellenfelére sőt, a játékrész derekára ki is egyenlített (7-7). A folytatásban hol a mieink, hogy a hazaiak álltak jobban egy-két találattal, de ennél jobban nem tudott egyik gárda sem elhúzni a másiktól, így a félidei 13-13-as állás igazságosnak volt mondható.
A fordulást követően sokkal élesebben vágott neki a csatának együttesünk, mely Borgyos és Bulath góljaival lépett meg négy góllal ellenfelétől (13-17). A Kisvárda egy 3-0-s sorozattal zárkózott fel a DKKA-ra, de erre is volt válasza a mieinknek, akik Szalai tallatival léptek meg hattal vetélytársuktól, s mivel ebből négy gólt megőriztek a lefújásig, összességében magabiztos, 28-24-es győzelemmel zárták az összecsapást.
Kisvárdai KC - DKKA 24-28 (13-13)
DKKA gólszerzői: Szalai 7, Bulath 5, Kukucska 5, Kazai 3, Borgyos 3, Farkas 2, Mrmolja 2, Weisheitel 1.
A két kisvárdai mérkőzést összevetve a csapatvezetés értékelése alapján különdíjban részesültek:
- Legjobb kapus: Gabrijela Bartulović
- Legjobb játékos: Bulath Anita és Szalai Babett
- Gólkirálynő: Farkas Johanna és Szalai Babett (12-12 góllal)
- Legjobb fiatal játékos: Borgyos Panna és Kukucska Viktória
(fotó: Minyó Pál / Békéscsabai ENKSE)
További hírek
Counting on the youths
2018. Aug. 09.Recently there has been a change in the executive manager position at DKKA Kft, the company responsible for running our Academy. István Szemenyei was replaced by Zsolt Nyakacska, who was previously part of the greatest successes concerning the women's handball sport of Dunaújváros around the millennium. The question seem fair, can be our aim again to become a standard Champions League team?
We defended our title in Viborg
2018. Aug. 04.A flawless performance from the DKKA II. girls' U19 team at the Generation Handball tournament in Viborg.
A victorious closing of the handball camp
2018. Aug. 03.Our adult team finished the training camp in Viborg with a two-goal victory against the hosts.
This time a defeat
2018. Aug. 02.Our team suffered a nine-goal defeat from the team of Silkeborg on today's friendly match in Denmark.
A win against the silver medalist of Denmark
2018. Aug. 01.On a close game Kohász won with a score of 29-27 against Odense Handbold in Viborg.