„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Itthon is legyőznék a Siófokot

2021. Oct. 15.
  • Facebook

Kemény védekezéssel állítanák meg a Siófok rohanós játékát akadémistáink a két gárda szombat délutáni dunaújvárosi bajnokiján.

Két hét szünet után végre folytatódik akadémiánk felnőtt együttese számára az NB I-es pontvadászat küzdelemsorozata, ráadásul egy nem is akármilyen mérkőzéssel, ugyanis a Siófok gárdája látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba szombaton délután öt órától. Kézilabdázóink felemásan kezdték az idei szezont, két szép győzelem után két vereség következett a sorban, s bár utóbbi miatt azért ráncolhattuk a homlokunkat, holnapi ellenfelüknél lényegesen nagyobb lehet az elégedetlenség, mert a Balaton-parti gárda eddigi négy találkozójából csak egyet nyert meg, s három alkalommal vereséget szenvedett, így kettő szerzett pontjával csak a tizedik helyet foglalja el a bajnoki tabellán.

Éppen ezért is számíthatunk azonban rendkívül kemény csatára, ugyanis két olyan csapat méri össze egymással erejét, mely javítani szeretné előző heti megingásait, s ezért várhatóan mindent el fognak követni a hazai és a siófoki játékosok is. Együttesünk talán valamivel nyugodtabban nézhet az összecsapás elé, egyrészt a hazai pálya, a hazai drukkerek adta előny miatt, másrészt azért is, mert a két gárda nyári edzőmeccsén Siófokon is le tudta győzni szombati vetélytársát, igaz gyorsan hozzá is tennénk, hogy a bajnoki pontokat nem azért, hanem a holnapi meccsért osztják.

Az biztos, az elszántsággal nincs baj akadémistáink oldalán, volt idő a felkészülésre is, így játékosunk, Polics Tímea is a győzelemben bízva várja az összecsapást.

– A válogatott szünet miatt több időnk volt felkészülni a Siófok csapatára, előző hét pénteken edzőmeccset is játszottunk a NEKA ifjúsági fiú csapata ellen, ami azt hiszem, hogy jót is tett nekünk, mert a fiúk nagyon erősek, így a védekezésünkön tudtunk csiszolni. Az elmúlt két meccsünket mindenképpen szeretnénk kijavítani és hazai közönség előtt szeretnénk mindenképpen legyőzni a Siófokot. Tudjuk, hogy egy rohanós csapat, meg kell állítani a lerohanásaikat, s kemény védekezéssel felülmúlni őket.

További hírek

A victorious home debut

A victorious home debut

2018. Jul. 26.

Without those players on board who attend the national team's training camp in Turkey our opponent was a mixed team of Ferencváros and MTK at the Arena today.

Biztos siker az MTK ellen

A victorious friendly for the first try

2018. Jul. 20.

After leading by five goals at halftime, the first team of DKKA gained an easy win in Budapest.

Svájci, vagy koszovói ellenfél a kupában

Swiss or Kosovan opponent in the EHF Cup

2018. Jul. 17.

Spono Eagles from Switzerland or KHF Shqiponja Gjakove from Kosovo awaits our adult team in the second round of EHF Cup

Elkészült a sorsolás

The schedule of play is ready

2018. Jul. 12.

Our first team will start against Vác in September.

The pre-season has started

The pre-season has started

2018. Jul. 11.

A tough period awaits our first team that started the preparation for the 2018/2019 season today.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat