„ACÉL A SZÍV!”
Ezúttal a Siófok örülhetett
Hiába a jó első félidő, a második harminc percben támadásban és védekezésben is sok volt a hiba, így hazai pályán szenvedett 32-26-os vereséget a Siófoktól akadémiánk felnőtt csapata.
Hazai környezetben, a Siófok elleni összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma délután öt órától. A Vágó-csapat két vesztes meccsel a háta mögött, a javítás reményében vágott neki a mérkőzésnek, méghozzá a remélt feszes, pontos játékkal, s Szalai, Kukucska, Borgyos és Bulath találatai után már 5-1-re vezetett a 6. perc elején. A folytatás kiegyenlítettebb játékot hozott, s bár a vendégek védelme is feljavult, a mieink tartották négygólos fórjukat, így Danyi Gábornak már a 12. percben időt kellett kérnie (6-2). A rövid pauza alatt sajnos rendezte is a sorokat a Balaton-parti alakulat, mely a 16. percre megfelezte hátrányát sőt, mikor újabb hat perc múlva már csak egy gól volt a mieink előnye, már Vágó Attilának is magához kellett hívnia játékosait (10-9). A játékrész hajrája óriási küzdelmet hozott, melyben hiába sikerült Bulath és Farkas révén ismét "meglógni" hárommal, a siófokiak sem akartak leszakadni, a hajrában befogták kézilabdázóinkat, s csak Krupják-Molnár utolsó másodpercekben szerzett góljának köszönhetően tudtunk minimális fórral vonulni a félidei pihenőre.
A szoros első felvonás után természetesen a jó folytatásban reménykedtünk, ám kézilabdázóink alaposan beragadtak a második felvonás elején, sorozatban három gólt kaptak, s a 36. percben már a vendégek álltak közelebb a sikerhez (14-16). Bulath és Farkas találataival sikerült ugyan egyenlítenie a Kohásznak, ám a 40. perctől sajnos támadásban és védekezésben sem volt meg a korábban látott pontosság, s ezt könyörtelenül kihasználta a Siófok, mely tíz perc alatt hat gólt szerzett úgy, hogy egyet sem kapott (18-24). A hosszú hazai gólcsendet Farkas törte meg az 50. percben, majd Sustkova és Bulath révén feljött háromra a DKKA, ám a véghajrá ismét az ellenfélé volt, mely egy újabb 4-0-s sorozattal végleg eldöntötte a meccset, s végül 32-26-os győzelemmel vittel el a bajnoki pontokat Dunaújvárosból.
DKKA – Siófok KC 26-32 (14-13)
DKKA: Bartulovic – Kukucska 4, Borgyos 2, Szalai B. 1, Weisheitel 2, Bulath 7, Fodor N. Csere: Hlogyik (kapus), Polics 1, Kazai, Farkas 6, Krupják-Molnár 2, Mrmolja, Matucza, Sustková 1. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
It's allways sunny in Dunaújváros
2023. Dec. 14.We are very pleased to welcome Solar Future System Kft. among our team's supporters.
Even with a wobbly game, progress is assured
2023. Nov. 14.After a good first half a second half of suffering, yet our academy's senior team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup against Komárom with confidence.
Coaching duo to lead DKKA
2023. Nov. 13.Róbert Paic and Roland Virág will replace Tamás Rapatyi as head coach of the Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia.
Not our day either
2023. Nov. 09.The MTK got their first win of the season against the adult team of our academy.
Away victory in Budaörs
2023. Nov. 01.We didn't catch a good day, so the adult team of our academy had no chance to score points in the championship against Vác.