„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A címvédő érkezik

2021. Oct. 19.
  • Facebook

A címvédő Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.

Sajnos nem úgy alakult a Siófok elleni találkozó második félideje, ahogy azt együttesünk játékosai, vezetői és a drukkerek remélték, így a Balaton-parti egylet 32-26-os sikert aratva vitte el a két pontot a két csapat szombati, dunaújvárosi összecsapásáról. Sokáig azonban nem nyalogathattuk a sebeket a csalódást keltő eredmény után, ugyanis szerdán már újabb feladat vár Vágó Attila játékosaira, akik a címvédő Ferencvárost látják vendégül a sportcsarnokban este fél héttől.

A fővárosi zöld-fehérek négy találkozón vannak eddig túl az idei szezonban, s ahogy az várható is volt, mind a négyet megnyerték, így hibátlan mérleggel, nyolc szerzett ponttal állnak a tabella első helyén. A papírforma alapján a szerdai bajnokinak is a címvédő az esélyese, ám a mieink igyekeznek a lehető legjobban felkészülni az összecsapásra, s mint azt Horváth Tibor, akadémiánk erőnléti edzője elmondta, a csapat célja az, hogy tisztességgel helyt álljon a Fradi elleni csatában is.

– Egy kicsit mentálisan is fel kell ráznunk a lányokat, mert most sorozatban volt pár vereségünk, keressük az okát, dolgozunk rajta, úgy érzem, hogy a lányok megtesznek ezért mindent, s emellett persze megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni a Ferencváros elleni mérkőzésre. A Fradi egy extra csapat nemcsak itthon, hanem a nemzetközi mezőnyben is, nagyon komoly játékoskerettel, más a játékuk a mienkhez képest, meg kell próbálnunk egy kicsit lassítani a játékukat, de fel is venni velük a versenyt. A célunk a tisztes helytállás, ami nem lesz egyszerű, de igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a mérkőzésre, s meglátjuk, hogy mire jutunk.

Fontos információ a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy a jegypénztár másfél órával a találkozó előtt, vagyis délután öt órakor nyit, s a védettségi igazolványok ellenőrzése miatt egy kicsit hosszabb időt vehet idénybe a beléptetés, éppen ezért arra kérjük a meccsre kilátogató drukkereket, időben érkezzenek a szerda esti összecsapásra.

További hírek

Calm victory in Budaörs

Calm victory in Budaörs

2018. Feb. 15.

The team of Dunaújváros played well in attack and won their away match comfortably with 9 goals.

A Nice win next door

A Nice win next door

2018. Feb. 03.

On the clash of the two regional rivals DKKA managed to win the away match by one goal.

Anita Bulath's return on a winning match

Anita Bulath's return on a winning match

2018. Jan. 13.

In the first half the team-play did not look well and yet being level with the opponent at halftime, the second part of the match was excellent. We gained a comfortable 11-goal victory at the end against Kecskemét.

According to the odds

According to the odds

2017. Dec. 30.

Our team was beaten with seven goals 30-23 by the league leader, Ferencváros today.

Christmas spirit

Christmas spirit

2017. Dec. 04.

The members of DKKA's first team found a way again to help others.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat