„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Fontos meccs vár a felnőttekre

2021. Nov. 05.
  • Facebook

Nehéz csata, küzdelmes mérkőzés előtt áll akadémiánk felnőtt együttese, mely az MTK elleni hazai rangadóval folytatja a bajnokságot.

Végre győzelemnek örülhetett a bajnokság legutóbbi fordulójában akadémiánk felnőtt női csapata, mely Érden aratott 29-26-os sikert előző hét pénteken, s idei harmadik győzelme után a tabella nyolcadik helyéről várja a sorozat folytatását. Mely egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis szombaton délután öt órától a jó erőkből álló MTK gárdája látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Együttesünk hétvégi vetélytársa felemásan kezdte az idei szezont, két győzelem mellett két döntetlen és két vereség az idei mérlege, így a mieinkhez hasonlóan hat szerzett ponttal áll a bajnokságban úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszott az akadémistáknál. Golovin Vlagyimir együttesének egyik erőssége a gyors játék, erre külön készülnek kézilabdázóink, s mint azt Vágó Attila vezetőedző elárulta, harcos játékkal szeretnék itthon tartani a két bajnoki pontot a szombati összecsapáson is.

– Az előző fordulók eredményei után nagyon jól jött számunkra az Érden aratott fontos győzelem, s bár már előtte a Fradi ellen is voltak jó jelek, szerencsére Érden már a két pontot is meg tudtuk szerezni. Az MTK egy nagyon jó csapat, komoly átlövő és irányító sorral, erősségük gyors lerohanások és a gyors középkezdés utáni gólok, ezekre sokat készülünk, hogy megpróbáljuk lelassítani a játékukat. Az elmúlt két mérkőzésünk küzdőszellemét, harcosságát, ha ki tudjuk hozni a pályára, akkor itthon tudjuk tartani a két pontot, ez a célunk is.

 

További hírek

Well done!

Well done!

2019. Oct. 16.

On an exciting match we gained a point in Debrecen!

Splendid home victory

Splendid home victory

2019. Oct. 12.

With some excellent defending and fantastic saves from Kyra Csapó we got a nice home victory against Mosonmagyaróvári KC.

We got Mosonmagyaróvár in the Hungarian Cup

We got Mosonmagyaróvár in the Hungarian Cup

2019. Oct. 11.

We will face the team of Motherson-Mosonmagyaróvár away in our first - althogether the third - round of the competition.

One point against MTK

One point against MTK

2019. Sep. 21.

Our adult team managed to equalize in the last period of the game despite being three goals down a few minutes earlier.

Season ticket info - Szekszárd

Season ticket info - Szekszárd

2019. Sep. 18.

Season tickets in the Sport Center of Szekszárd (Szekszárdi Sportközpont) go on sale. The first match taking place there due to the renovation of our Arena will be on 25th October from 18.00 DKKA vs. Győri Audi ETO KC.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat