„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Győzelem az első meccsen

2013. Aug. 17.
  • Facebook

Az első félidőben még akadozott a gépezet, de a folytatásban magára talált együttesünk a Veszprém elleni találkozón, s feljavuló védekezésének köszönhetően végül biztos, 34-29-es győzelemmel kezdte meg a Kohász Kupa ma délelőtti küzdelmeit.

A Kohász Kupa első mérkőzését játszotta ma délelőtt együttesünk, mely a Veszprém elleni összecsapással vágott neki a kétnapos sorozatnak. Mint azt Mátéfi Eszter a torna előtt elmondta, elsősorban védekezésben vár előrelépést együttesétől a legutóbbi, békéscsabai tornához képest, s emellett az is volt a cél, hogy hazai pályán a lehető legjobban szerepeljenek Ferlingék.
Ehhez képest a ma délelőtti találkozó első félidejében igen sok hibával játszottak a Kohász játékosai, akik annak ellenére is csak futottak az eredmény után, hogy az első percekben pillanatok alatt sikerült meglépniük két góllal. A jó kezdést ugyanis nem követte hasonló folytatás: sem támadásban, sem védekezésben nem tudták megvalósítani az eltervezett dolgokat a házigazdák, így a fiatal veszprémi egylet előbb egalizált, majd rendre magához is ragadta a vezetést (7-9). A játékrész derekán, kettős emberelőnyből tudott egalizálni csapatunk, ám a vendégek továbbra is erőszakosabban és pontosabban játszottak, így a véghajráig meg tudták tartani minimális előnyüket, így a szünetre ők vonulhattak 16-15-ös vezetéssel.
A térfélcserét követően igyekezett nagyobb tempóra váltani a Mátéfi-csapat, s erőfeszítéseit siker is koronázta, mert a játék minden elemében feljavuló Kohász igen hamar megfordította az állást (19-18). Időt is kért Róth Kálmán, ám ez sem sokat használt a vendégeknek, akik egyre több alkalommal akadtak fenn a hazai falon. Ahogy az első felvonásban a mieinket, a másodikban a vendégeket segítette a felzárkózásban egy kettős emberelőny, ám ahogy kiegészültek Ferlingék, újra magukhoz ragadták a kezdeményezést, így az 53. percben ismét rövid tanácskozásra hívta tanítványait a veszprémi edző (30-25). A hajrában már biztosan tartotta előnyét együttesünk, mely végül javuló teljesítménnyel, 34-29-re nyerte első találkozóját, így bizakodva készülhet az este hat órakor kezdődő Békéscsaba elleni összecsapásra.

DKKA – Veszprém
34-29
(15-16)
DKKA: Vig, Hosszu 4, Sánta 2, Ferling 5, Takács D. 2, Bulath 3, Vincze 7. Csere: Csapó K. (kapus), Gera 1, Vadász, Berta 5, Takács F. 1, Rádl 3, Kemény D., Ács 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

A Veszprém gólszerzői: Tóth G. 7, Tóth E. 5, Marincsák 3, Pelczéder 2, Palotás 2, Planéta 2, Vesztergombi 2, Kurucz 2, Kiskartali 2, Takács B. 1, Kokas 1.

További hírek

Viktória Oguntoye is back

Viktória Oguntoye is back

2017. Oct. 02.

After more than a 6-month-long abscence, our talented goalie could return to the court.

A Visit to the animal shelter

A Visit to the animal shelter

2017. Sep. 25.

Our team members visited the Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítványnál and took some food for the furry ones. It's good to be good

The two points matters

The two points matters

2017. Sep. 21.

Our team missed a lot of oppotunities on the match today, still managed to win quite easily, by 13 goals against Vasas in the Arena.

A nice away win

A nice away win

2017. Sep. 16.

After an oposeless start the team kept its lead and gained a comfortable win in Békéscsaba.

A great start of the season

A great start of the season

2017. Sep. 09.

A confident 33-22 victory against Budaörs on the first match of the season 2017/2018.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat