„ACÉL A SZÍV!”
Magabiztos siker a juniorok ellen
Már az első félidőben eldöntötte a junior válogatott elleni edzőmérkőzést akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Újabb felkészülési találkozó várt akadémiánk felnőtt csapatára, mely ezúttal a junior női kézilabda válogatott ellen húzott szerelést a Dunaújvárosi Sportcsarnokban este hat órától. Ahogy a közelmúlt találkozóin, úgy ezúttal is hiányzott a keretből Dominika Mrmolja, Jana Šustková, Horváth Gréta, valamint Polics Tímea, míg Bulath Anita ugyan keretben volt, ám csak pár hétméteres erejéig lépett pályára.
A találkozó első percei még kiegyenlített játékot hoztak, hol a válogatott, hol a mieink vezettek egy góllal, ám 3-3-as állást követően sorozatban négyet lőttek az akadémisták, s bár 4-8 után a junioroknak is összejött egy "dupla", Vágó Attila játékosai támadásban és védekezésben is egyértelműen ellenfelük fölé nőttek a játékrész derekától. Kézilabdázóink felállt fal ellen és gyors indításokból is többször eredményesek voltak, miközben az utolsó negyed órában csak két gólt engedélyeztek a fiataloknak, így a szünethez érve már tetemes, 18-9-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző.
A térfélcserét követően szűk három perc kellett ahhoz, hogy tíz gól fölé kússzon a két gárda közti különbség, majd Vágó Attila szépen lassan lehozta a pályáról az addig többet játszó játékosait, s lehetőséget kaptak a fiatalok is. Ekkor lett lényegesen kiegyenlítettebb a mérkőzés, a junioroknak többször sikerült kapuba találniuk, ám együttesünk így is tartotta magabiztos előnyét, s végül simán, 29-20-ra behúzta a mindkét csapat számára hasznos edzőmérkőzést.
Női Junior válogatott – DKKA 20-29 (9-18)
DKKA: Bartulović - Kukucska 1, Borgyos 3, Farkas 5, Nick, Kazai 6, Weisheitel. Csere: Hlogyik, Wéninger (kapusok), Bulath 3, Fodor 2, Kiss, Krupják-Molnár, Matucza 2, Takács 2, Szalai 5. Edző: Vágó Attila.
További hírek
This time we won!
2017. Aug. 16.Our team scored two more goals than its opponent and won the match with a final a score 35-33!
A calm win at the arena
2017. Aug. 10.Our team has won easily against its second league opponent, Szeged KKSE during today's pre-season friendly.
Teener and youth tournaments
2017. Aug. 09. #DKKA utánpótlásDunaújvárosi Kohász Handball Academy is organizing youth tournaments this week on Thursday and Friday. All the kind supporters are welcome.
The schedule of the pre-season is ready
2017. Jul. 19.The adult team of DKKA will play several matches until the start of the season
We got our opponent in EHF Cup
2017. Jul. 18.Bosnian HZRK Grude or Romanian CSM Roman will be our opponent in the second round of the international competition.