„ACÉL A SZÍV!”
Országos döntő került a fa alá!
Kiskunhalasra utaztak a V-VI. korcsoportos kézilabda Diákolimpia elődöntőjére a dunaújvárosi Rudas középiskolásai.
December 16-án került megrendezésre a négycsapatos torna, ahol a helyiek mellett egy budapesti és egy békéscsabai csapat vett részt. Az elődöntőben a Budapest VI. Kerület Kölcsey Ferenc Gimnázium csapatát verték a Rudasosok nagy fölénnyel (30-23), majd a döntőben a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium növendékei következtek. Kiélezett mérkőzésen a végén a mieink kerekedtek felül, és 27-24-es győzelmükkel a tornát megnyerve bejutottak az országos döntőbe, melyet Balatonfüreden rendeznek január 27. és január 30. között.
A csapat tagjai: Bartók Dorina, Bereczki Bíborka, Gajdos Petra, Graffy Tamara, Szabó Aida, Varjas Lara, Kecskés Noémi, Kiss Csenge, Kiss Nikolett, Konyecsni Alexa, Mikó Luca, Varga Viktória, (mind DKKA). A keret két további volt DKKA játékossal lett teljes, Jónás Dorina és Rezneki Fanni jelenleg mindketten a Gárdony-Pázmánd NKK együttesében játszanak. Felkészítő edzőjük DKKA utánpótlás szakmai igazgatója, és a Rudas testnevelő tanára, Kovács István.
Gratulálunk a csapatnak!
EREDMÉNYEK:
További hírek
Calm victory in Budaörs
2018. Feb. 15.The team of Dunaújváros played well in attack and won their away match comfortably with 9 goals.
A Nice win next door
2018. Feb. 03.On the clash of the two regional rivals DKKA managed to win the away match by one goal.
Anita Bulath's return on a winning match
2018. Jan. 13.In the first half the team-play did not look well and yet being level with the opponent at halftime, the second part of the match was excellent. We gained a comfortable 11-goal victory at the end against Kecskemét.
According to the odds
2017. Dec. 30.Our team was beaten with seven goals 30-23 by the league leader, Ferencváros today.