„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Két edzőmeccs is jutott péntekre

2022. Jan. 07.
  • Facebook

A felnőttek mellett az ifjúsági csapatunk is felkészülési mérkőzésekkel igyekezett visszarázódni a dolgos hétköznapokba

Vágó Attila csapata Balatonboglárra utazott, hogy a NEKA ellen mérkőzzön. Ebben azonban volt egy kis csavar, hiszen az ellenfél az ifjúsági I. osztályú bajnokságot vezető férfi csapat volt. Nem volt új ez a felállás, hiszen októberben Dunaújvárosban már játszott egymással a két egyesület. A fizikálisan erőfölényben lévő fiúk végül felülkerekedtek, és nagyobb arányú győzelmet arattak a mieink ellen. Természetesen a mérkőzésen nem a számszerű eredményen, hanem a gyakorláson volt a hangsúly. A DKKA a mérkőzésen több - szintén ifjúsági korú - játékossal állt fel, hiszen Mistina Fanni, Nemes Laura és Varjas Lara is csatlakozott a felnőttekhez.

  • Felnőtt felkészülési mérkőzésen:

NEKA (ifjúsági fiú) - DKKA 39-17 (20-11)

 
Nem ez volt az egyetlen mérkőzés ma, hiszen ifjúsági csapatunk Mohácsra utazott, ahol a felkészülés jegyében a hazai egyesülettel mérkőzött. Betegségek és a a már említett felnőtt csapatba feljátszó játékosok nélkül, de három tehetséges serdülő játékossal kiegészülve, egy végig szoros, izgalmas mérkőzésen végül egy góllal kapott ki ifi csapatunk, az NB I/B nyugati csoport közép mezőnyéhez tartozó Mohácstól. A lányok végig bátran, fegyelmezetten kézilabdáztak, Kovács István, edző védekezésben és támadásban is igyekezett kísérletezni. Ha ez utóbbi nem így van, akkor bizonyára a győzelem is összejött volna a fiatal csapat számára. Noha ez végül ez nem sikerült, ennek ellenére a mérkőzés elérte a célját és a lefújás után edzőjük méltán volt büszke a fiatalokra.
 
  • Ifjúsági felkészülési mérkőzésen:

Mohácsi TE - DKKA 30-29 (16-14)

DKKA: Wéber Veronika, Kecskés Noémi, Gajdos Petra, Graffy Tamara, Bereczki Bíborka, Agócs Alexandra, Dobos Hanna, Bakos Kármen, Bartók Dorina, Mikó Luca, Varga Viktória. Edző: Kovács István

 

 

 

További hírek

Preparation for the new season has started

Preparation for the new season has started

2017. Jul. 17.

Luca Dombi signed for Dunaújváros, Kitti Kudor has however left the team. These changes and some more interesting hot topics were discussed today in the season opening ceremony of DKKA.

The order of play in NB1 is now ready

The order of play in NB1 is now ready

2017. Jul. 13.

The Hungarian Handball Association (MKSZ) has drawn the rounds of the upcoming season.

Csapó Kyra az év játékosa!

Kyra Csapó has been voted the best player of the season

2017. Jun. 23.

Our supporters had the opportunity to signify their opinion.
 

Season closing event of the Academy

Season closing event of the Academy

2017. Jun. 07.

The management of our Academy considered the past season successful concerning the first team and the results of the youth teams are superb as well at DKKA.

A massive season is behind us

A massive season is behind us

2017. Jun. 01.

Still there is place to improve but the 4th place in the league is considered as a success - says László György, head coach of our first team.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat