„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Harmadszor az MTK ellen

2022. Apr. 02.
  • Facebook

Megtartaná hibátlan idei mérlegét az MTK ellen akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.

Nagy küzdelemben, remek véghajrával aratott 32-29-es győzelmet az Érd elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt csapata az NB I legutóbbi fordulójában, így tizenkilenc mérkőzéssel a hátuk mögött a tabella nyolcadik helyét foglalják el kézilabdázóink a bajnoki táblázaton. Vágó Attila játékosai a hazai sikert követően sem pihentek sokat, s a hét elején már megkezdték felkészülésüket a rájuk váró újabb csatára, mely szintén nehéznek ígérkezik, ugyanis vasárnap délután négy órától idegenben, az MTK otthonában lesz jelenése kézilabdázóinknak. A fővárosi kék-fehérek egy találkozóval játszottak eddig többet a mieinknél, s hat győzelemmel, négy döntetlennel és tíz vereséggel, a mieinkkel azonos pontszámmal, tizenhat egységgel állnak a bajnokság kilencedik helyén.

Együttesünk két alkalommal mérte már össze erejét a kék-fehérekkel az idei szezonban, s a bajnokságban 25-23-ra, míg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében 28-26-ra győzte le a fővárosiakat. Hasonlóan nehéz mérkőzés várhat tehát akadémistáinkra a fővárosban is, árulta el Vágó Attila vezetőedző, aki ezzel együtt abban bízik, hogy harmadszor is sikerül győzelmet aratni ellenük.

– Bízom abban, hogy az Érd elleni győzelem lendületet ad a következő mérkőzésünkre is, melyet az MTK otthonában játszunk le vasárnap délután négy órától. Az idén már kétszer sikerült legyőznünk őket, s mivel három a magyar igazság, én ebben hiszek, remélem, hogy harmadszor is sikerülni fog. Bár nincs jó passzban ellenfelünk, nem az elmúlt két meccsükből indulunk ki, de a sebzett vad nagyon veszélyes, szóval figyelnünk kell nagyon rájuk. Jó lövőkkel bírnak, erős az átlövő-beálló kapcsolatuk, s irányító poszton is kreatív, jó játékosaik vannak, szóval egy jó csapat lesz az ellenfelünk, s biztos vagyok abban, hogy egy nagyon nehéz találkozó vár ránk, de az a célunk, hogy egy szoros, jó meccs végén el tudjuk hozni a két bajnoki pontot.

További hírek

German pivot to arrive

German pivot to arrive

2021. May. 24.

Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.

Squad is almost complete

Squad is almost complete

2021. May. 23.

A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.

Three goalkeepers will be part of the squad

Three goalkeepers will be part of the squad

2021. May. 22.

A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Nice win in front of visitors

Nice win in front of visitors

2021. May. 21.

Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.

Tímea Polics signed for DKKA!

Tímea Polics signed for DKKA!

2021. May. 21.

Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B  league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat