„ACÉL A SZÍV!”
Így is hasznos túra volt
Ugyan nem az elképzeltek szerint alakult együttesünk erdélyi fellépése, ezzel együtt is hasznosnak értékelte a zilahi tornán lejátszott három mérkőzést Mátéfi Eszter vezetőedző, akit ma kértünk arra, hogy tekintsen vissza a közelmúlt mérkőzéseire.
Nem pont úgy sikerült erdélyi túrája együttesünknek, ahogy azt a Kohász Kupa megnyerése után elképzelte a szakvezetés, ugyanis az elmúlt hétvégi zilahi tornán három mérkőzést játszott, s mind a hármat elveszítette Mátéfi Eszter csapata. A Kohász kézilabdázói előbb a házigazda Zilahtól kaptak ki öt góllal, majd szoros meccsen ugyan, de alulmaradtak a Brassó gárdájával szemben is, végül a torna utolsó találkozóján hatgólos vereséget szenvedtek a HCM Roman együttesétől is.
Nem is volt elégedett csapata teljesítményével Mátéfi Eszter vezetőedző, akit arra kértünk, hogy értékelje a kétnapos erdélyi túra mérkőzéseit, s számoljon be arról is, hogy miként készül a "nyári szünetből" hátralévő időben együttesünk, mely szombaton este hat órától a Veszprém otthonában kezdi meg szereplését a 2013-2014-es bajnoki idényben.
- Annak ellenére, hogy háromszor is kikaptunk, igen hasznos volt számunkra ez a torna, melyen eléggé ellentmondásos mérkőzéseket játszottunk. A Zilah ellen nagyon elrontottuk az első félidőt, s hiába javultunk fel a másodikra, arra már nem volt esélyünk, hogy egyenlíteni tudjunk. A Brassó ellen viszont egy igen színvonalas meccset játszottunk, melyen volt esélyünk a győzelemre is, ám hiába adódott előttünk négy tiszta ziccer is az utolsó percekben, egyet sem tudtunk értékesíteni belőlük. A HCM Roman csapata elleni mérkőzés viszont csalódás volt számomra, mert kapusteljesítményünk és védekezésünk sem érte el a kívánt szintet, s egy idő után ez magával hozta a támadójáték visszaesését is. Ezen a találkozón egy kicsit szétestünk, de a lányokkal megbeszéltük a történteket, s igyekeztünk levonni a megfelelő tanulságokat is azért, hogy a jövőben ez ne forduljon elő még egyszer.
A torna két napja alatt sokat kísérleteztünk, igyekeztünk mindenkinek megfelelő játéklehetőséget adni, s bár azért mi is jobb eredményekre számítottunk, ahogy a Kohász Kupa után is elmondtam, sem a győzelmekből, sem a vereségekből nem szabad komoly következtetéseket levonni a felkészülési időszakban, úgyis a bajnokság a lényeg. Most már a felkészülés finisébe érkeztünk, a héten nyolc közös edzésünk lesz, aztán szombaton utazunk Veszprémbe, ahol természetesen szeretnénk győzelemmel nekivágni az egyébként nagyon izgalmasnak ígérkező bajnoki szezonnak.
További hírek
We begin the next season at home
2022. Jul. 05.This morning, the draw for the NB I for the 2022/2023 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of DKKA
Wéninger Alexa to be loaned out
2022. Jun. 14.Our net guard, who was performing well in the season, is spending the 2022/23 season at the newly promoted league rival.
Petra Horváth in DKKA
2022. Jun. 10.The left-back switches the jersey of Szombathely to the one of DKKA for the 2022/2023 season.
Serbian international arrives
2022. Jun. 07.Ana Tomkovic, who was previously in Kisvárda, will also join the adult team of our Academy for the 2022/2023 season.
EHF Cup winner goalie is back
2022. Jun. 03.After four years time the excellent goalkeeper can take on the jersey of Dunaújváros once again.