„ACÉL A SZÍV!”
Nehéz, de megoldható feladat előtt
A 2013-2014-es szezon első bajnoki mérkőzését játssza szombaton este együttesünk, mely a fiatal tehetségekkel felálló Veszprém otthonába látogat, természetesen a győzelem reményében, bár azzal mindenki tisztában van, hogy ez nem lesz egyszerű feladat.
Ugyan ma délután még a szurkolók és a sajtó képviselői előtt lesz jelenése együttesünk vezetésének, illetve a játékosoknak, a csapat tagjai gőzerővel készülnek a szezon első bajnoki találkozójára, melyet szombaton este hat órától rendeznek meg Veszprémben. Melyen nem vár könnyű feladat együttesünkre, hiszen a tavalyi esztendő egyik meglepetéscsapata minden bizonnyal szeretné sikerrel kezdeni az új idényt is, s ezért mindent meg is fog tenni. Ez a célja azonban a mieinknek is, akik a közelmúltban megrendezett Kohász Kupán egyszer már legyőzték hétvégi vetélytársukat, s mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző elárulta, erre készülnek ezúttal is.
- A tavalyi idényben a veszprémiek voltak a bajnokság egyik meglepetéscsapata, s biztos vagyok abban, hogy idén is mindent elkövetnek majd a sikeres szereplésért. Remek képességű, fiatal játékosok alkotják keretüket, s azt a Kohász Kupán is láthattuk, hogy nem hiányzik belőlük a jó értelemben vett gátlástalanság sem, ráadásul hazai környezetben mindenképpen győzelemmel szeretnék indítani a bajnokságot. Ehhez jön még az is, hogy nincs rajtuk igazán teher, viszi előre őket a fiatalos lendület, ezért azt gondolom, hogy nagyon nehéz hatvan perc vár ránk szombaton. Mi azonban igyekszünk a magunk játékával foglalkozni, s annak ellenére, hogy a legutóbbi erdélyi túránk nem úgy sikerült, ahogy terveztük, úgy gondolom, hogy jó állapotban várjuk a bajnoki rajtot. A célunk az, hogy nyerni tudjunk, ám ehhez elengedhetetlen, hogy a játék minden elemében jól teljesítsünk. A csapatból szerencsére mindenki egészséges a jelenlegi állás szerint, így a legjobb összeállításunkban vághatunk neki a szombati bajnoki mérkőzésnek.
További hírek
Csapó Kyra has joined Metz
2017. Oct. 28.Our young goalkeeper who were trained here at the Academy will play the rest of the season in France at the team of Metz that has not lost so far any points neither in the league nor in the Champions League this season.
DKKA travels to Copenhagen in November
2017. Oct. 24.The Danish team Koebenhavn Haandbold will be our oppontent in the next round of EHF Cup.
DKKA is in the 3rd round of EHF Cup
2017. Oct. 22.Unfortunately the adult team of Kohész lost by two goals in Romania, still considering both matches our qualification to the next round was not in danger.
Victorious first leg
2017. Oct. 14.Although being one goal down at halftime, with a confident performance in the second half Kohász won by seven goals against CSM Roman in the EHF Cup.
Only a draw against MTK
2017. Oct. 07.In the capital city today our girls did not perform well, had lots of ups and downs during the game and they could not get both of the points.