„ACÉL A SZÍV!”
Dupla győzelem Érden
Tegnap az U17 és az U19-es első osztályban szereplő csapataink is vendégként léptek pályára.
Érdre utazott U17-es, illetve U19-es csapatunk is, s ha már ott voltak, két-két ponttal tértek haza a korosztályos bajnokságok aktuális fordulója után.
Guricsné Horváth Beáta fiataljai tükörsima találkozón diadalmaskodtak, hiszen már a félidőben 24-9-es előnyre tettek szert, s a lányok csak a második félidő alatt dobtak annyi gólt, mint az ellenfél játékosai az egész mérkőzés során. Ezzel a győzelemmel a tabellán ugyanúgy 10 ponttal állnak, mint a listavezető NEKA, illletve a második SZISE gárdája.
Nehezebb dolga volt ennél Zubai Gábor U19-es együttesének, akik egy jóval kiélezettebb meccset nyertek meg egyetlen góllal.
A győzelemről és a csapattal kapcsolatos tapasztalatairől kérdeztük edzőnket, aki a nyáron vette át a korosztály irányítását:
"Ugyanettől a csapattól augusztusban 8 góllal kikaptunk, így volt miért visszavágnunk. A mérkőzést az 50. percig kézben tartottuk, a lányok betartották azt amit megbeszéltünk támadásban és védekezésben is. Szerencsére a végére is, - amikor ugye a legfontosabb -, sikerült egy gólt megtartani az előnyünkből. Folyamatosan ismerkedünk a mezőnnyel, az már most látszik, hogy a NEKA csapata egyértelműen kiemelkedik. Konkrét helyezést nem tűztünk ki magunk elé, de természetesen szeretnénk minél előbb végezni a tabellán". - nyilatkozta Zubai Gábor.
A tabellán való előkelő helyezés felé jól halad csapatunk, hiszen 6 mérkőzésen szerzett 12 pontjával jelenleg vezetik az U19-es I. osztály nyugati csoportját.
- LU17 I. osztály-Nyugat
Érd - DKKA 17-41 (9-24)
DKKA: Tóth, Berki (Kapusok), Badacsonyi 1, Faragó 1, Polányi 4, Bruzsa 1, Takács 1, Nagy 4, Deli, Somogyi 2, Vas 3, Mikó 5, Megyeri 4, Mózsi 4, Fehér 6, Egejuru 4, Csökmei 1. Edző: Guricsné Horváth Beáta.
- LU19 I. osztály-Nyugat
Érd - DKKA 29-30 (15-18)
DKKA: Bakos, Bartók, Horváth (Kapusok), Földesi, Bankó, Dobos 2, Kövecses 1, Balogh, Sztanó 3, Gajdos 3, Fiáth, Kovács 12, Varga 3, Graffy 3, Konyecsni 1, Papp 1. Edző: Zubai Gábor.
További hírek
A tough season awaits our team
2017. Sep. 07.Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.
6 Bllion for our new arena
2017. Sep. 06.The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.
A future twin town: Vukovar?
2017. Aug. 30.Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.
A tribute to Nikolett Horváth
2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlásTwo age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.
Kohász Cup has started on Friday
2017. Aug. 18.Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.