„ACÉL A SZÍV!”
Itthon javíthatunk
A Budaörs elleni hazai összecsapáson kapaszkodna még feljebb a bajnoki tabellán akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.
Nem pont úgy alakult akadémiánk felnőtt együttesének legutóbbi bajnokija, ahogy azt a játékosok, a szakvezetés és a drukkerek remélték, mert hiába a 31 lőtt gól, végül sima, 13 gólos vereséget szenvedtünk a Mosonmagyaróvár otthonában. Ez egyben azt is jelentette, hogy kézilabdázóink visszacsúsztak a tabella hetedik helyére úgy, hogy öt meccsükből kettőt nyertek meg, s egy döntetlen mellett két alkalommal hagyták el pont nélkül a pályát. Bár a mosonmagyaróvári vereség természetesen senkinek nem esett jól, most itt a lehetőség a javításra, ugyanis szombaton délután öt órától hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban látjuk vendégül a Budaörs gárdáját.
Könnyű meccsre azonban senki ne számítson, mert Buday Dániel alakulata rendkívül szervezett, jó csapatot alkot, s ezt az idei eredményei is bizonyíthatják. A bajnokságot két vereséggel kezdték ugyan, ám a Győr és a Fradi ellen nem sokan reménykedhetnek a pontszerzésben, azóta viszont két meccsen is bravúrnak örülhettek, mivel előbb Kisvárdán arattak 25-24-es sikert, majd a tavalyi bronzérmes Debrecent is legyőzték 25-23-ra, így jelenleg éppen a mieink mögött, a nyolcadik helyen állnak a bajnoki tabellán.
Kemény, nagy csata előtt állnak teát kézilabdázóink, s bár hazai környezetben csak a két pont megszerzése lehet a mieink célja, ehhez mindenképpen hatékonyabb védekezésre lesz szüksége együttesünknek annál, amit egy héttel ezelőtt bemutatott. Amennyiben ezt sikerül megvalósítani, úgy itthon tarthatják a bajnoki pontokat kézilabdázóink, s még előkelőbb helyről várhatják a pontvadászat decemberi folytatást.
További hírek
No miracle this time
2022. Feb. 02.Our team fought really well, but in the end the better team won, we suffered a 36-26 defeat in the home match against Győr.
After a close game a defeat in the final stage
2022. Jan. 30.Kohász did not find any antidote to the massive defense of the home team, so unfortunately we are leaving Kisvárda without a point.
We're into the next round in the Hugarian Cup
2022. Jan. 26.Fighting huge for sixty minutes, but playing extremely tactically, our team got qualified into the best eight teams in the Hungarian Cup against MTK.
All the players got a chance
2021. Dec. 17.The adult ensemble of our academy played a close match with Mosonmagyaróvár with some youth players in the squad.