„ACÉL A SZÍV!”
A NEKA ellen folytatjuk a bajnokságot
Egyértelműen a két pont megszerzése a célja együttesünknek a NEKA elleni rácalmási bajnokin ma délután öt órától.
Véget ért a hosszú bajnoki szünet kézilabdázóink számára, s ma már újra NB I-es találkozón húznak szerelést játékosaink, akik a NEKA együttesét látják vendégül a Rácalmási Rendezvény és Sportcsarnokban ma délután öt órától. Akadémistáink hat találkozón vannak eddig túl a bajnokságban, s három győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel a tabella ötödik helyét foglalják el, ami jónak mondható, s a cél az, hogy ma újabb győzelemmel gazdagodjanak.
A balatonboglári alakulat számára nem alakult ilyen eredményesen a bajnokság első szakasza, ugyanis eddig lejátszott hat mérkőzéséből csak egyet nyert meg, míg öt alkalommal vereséget szenvedett, így a táblázat tizenkettedik helyéről várja a mieink elleni csatát. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű mérkőzés vár kézilabdázóinkra, mert biztosak lehetünk abban is, hogy a NEKA fiataljai is mindent el fognak követni azért, hogy meglepjék együttesünket, s ponttal, pontokkal térjenek haza.
Izgalmasnak ígérkező mérkőzés vár tehát azokra, akik kilátogatnak a rácalmási összecsapásra, ám mint azt Rapatyi Tamás vezetőedző elmondta, csak és kizárólag a két pont megszerzése lebeg a szemük előtt.
– Próbáltuk nagyon eredményesen kihasználni a mögöttünk hagyott időszakot arra, hogy még előrébb tudjunk lépni a játékunkban, s bár az összecsapást Rácalmáson játsszuk, nekünk nagyon fontos a két pont megszerzése, ezért mindent el fogunk követni azért, hogy legyőzzük a NEKA együttesét.
További hírek
Friendlies during the long break
2019. Nov. 27.Our adult team will use well the usual international break in the league and will play some friendly matches as well.
We do not travel to Siófok tomorrow
2019. Nov. 12.BREAKING NEWS! Tomorrow's match of the first team Siófok KC - DKKA has been postponed.
Back on track
2019. Nov. 08.After last week's bad performance we managed to correct the key points in our game which meant that we got our first victory in our second home, Szekszárd.
Without goals...
2019. Nov. 02.In offense nothing seemed to work against Szombathey and this led to a clear defeat.
DKKA got into the next round
2019. Oct. 22.In a close contest, but leadig throughout most of the game DKKA won 31-29 in the third round of the Hungarian Cup against Mosonmagyaróvár.