„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Fővárosi rangadó vár a Kohászra

2023. Feb. 24.
  • Facebook

Az MTK elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

 

Kisebb hullámvölgybe került akadémiánk felnőtt együttese, így hiába állt a bajnokság középmezőnyének elején a közelmúltban, legutóbbi hat mérkőzését elveszítette, így visszacsúszott a tabella kilencedik helyére. Kézilabdázóink legutóbb az Alba FKC elleni hazai meccsen kaptak ki 22-20-ra, egy olyan találkozón, melyen hiába működött jól a védekezés, elsősorban a támadásban elkövetett hibák miatt nem sikerült pontot szereznie Rapatyi Tamás együttesének.

Melyre most újabb kemény feladat vár a bajnokságban, ugyanis szombaton délután öt órától a fővárosban kell helyt állnia játékosainknak az MTK ellen. A kék-fehérek nem kezdték jól a szezont, sokáig a mezőny végén szerénykedtek, ám az elmúlt bő két hónapban egyre inkább kiegyenesedtek, s ez az eredményeiken is meglátszott, így jelenleg a mieinkkel azonos pontszámmal állnak a tabella nyolcadik helyén öt győzelemmel, két döntetlennel, valamint nyolc vereséggel.

A két gárda dunaújvárosi összecsapásán az akadémisták örülhettek 25-23-as sikernek, ám ahhoz, hogy sikerüljön elhozni a fővárosból is a bajnoki pontokat, a támadások befejezésében kell sokkal több a mieinktől a legutóbbi találkozóhoz képest. Nehéz meccsre számít együttesünk vezetőedzője, Rapatyi Tamás is, főleg úgy, hogy az elmúlt napokban sem kerülték el a sérülések a csapatot.

– Az MTK egy nagyon kemény, jó csapat, mely jó szériában is van most. Rengeteg lövőjük van, arra kell készülnünk, hogy nagyon sok átlövési kísérletük lesz, ezt szeretnék megakadályozni. Akadnak gondjaink sérülések miatt, a héten is volt két-három játékosunk, aki kiesett, de remélem, hogy ez nem látszik meg a játékunkon, s jó teljesítményre leszünk képesek.

További hírek

Live: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (Teener I.)

Live: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (Teener I.)

2021. Feb. 03. #DKKA utánpótlás

Our live broadcast of the Teener I. League starts today at 3pm. Let’s follow the match together and cheer for the youngsters even by sitting in front of the screens as well!

The draw is ready in the League Cup

The draw is ready in the League Cup

2021. Feb. 01.

The Hungarian Handball Association held the draw for the Women's Hungarian League Cup.

We got our opponent in the Hungarian Cup

We got our opponent in the Hungarian Cup

2021. Feb. 01.

The Hungarian Handball Association shared the result of today's draw concering the Tippmix Women's Hungarian Cup.

We did not manage to win it this time

We did not manage to win it this time

2021. Jan. 30.

Despite having the lead after the first half, the adult team of our academy made a lot of mistakes in the second, so they suffered a 34-29 defeat at the home of Vác.

What a victory!

What a victory!

2021. Jan. 27.

With a brilliant performance in the second half our team turned and won the game against MTK Budapest.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat