„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Mert Adni (mindig) Jó!

2023. Feb. 27.
  • Facebook

Még csak most érkeztek, de már az újabb terveket szövögetik a Baráti Kör tagjai

 

Egyesületünk szoros kapcsolatot ápol az Adni Jó Kupa Baráti Kör Alapítvány tagjaival. Több korábbi kezdeményezés kapcsán írtunk már róluk, illetve elhivatottságukról felületeinken (például: itt), amellyel a lehetőségekhez mérten igyekeznek örömöt varázsolni olyanok életébe is, ahova egyébként sajnos nem sok jut. Céljaikkal,  fáradhatatlan munkájukkal klubunk tagjai számára is példaképpé léptek elő, és ennek köszönhetően újabb és újabb lehetőségek adódtak, hogy az együttműködést még szorosabbra fűzzük. Vezetőségünk és játékosaink több ízben is ajánlottak fel mezeket, sportrelikviákat, melyeket a tettre kész csapat aukcióra bocsátotta, majd a bevételből beteg gyermekeket, rászoruló, nehéz sorsú családokat, illetve állatmenhelyeket támogattak, cserébe Horváth Péterék állandó vendégek a DKKA hazai meccsein, őszintén buzdítják a Csajokat.

A Baráti Kör képviseletében Horváth Péter és Szeglet Imre, illetve csapatunk részéről Szalai Babett és Kazai Anita egy újabb hasonló együttműködésnek köszönhetően látogatták meg vasárnap a Bercsényi utcai Jószolgálati Otthont. És ha már jöttek, akkor természetesen nem érkeztek üres kézzel; összesen több száz kilogramm tartós élelmiszert, köztük lisztet, étolajat, tésztát és konzerveket hoztak magukkal, amellyel az intézmény, illetve a bentlakó gondozottak számára nem mindennapi segítséget nyújtottak.

A Jószolgálati Otthon Közalapítvány részéről az ellátottak és a kollégák mellett Kecskés Rózsa, igazgató asszony, Csepelyi Anna, az ápoló otthon vezetője és Gózon-Erdélyi Henriett, kuratóriumi elnök fogadták a látogatókat. Az adományok átadása után a delegáció betekintést kaphatott az intézmény mindennapjaiba. Játékosaink számára igazán szívmelengető érzés volt, amikor a szobákat megtekintve a családi képek mellett korábbi csapatfotókkal, aláírókártyákkal is találkoztak a legelhivatottabb sportrajongók ágyai fölé ragasztva.

Az ápolók nem kis munkájának hála, a lakók nagy száma ellenére is rend van a helyiségekben, színes és kreatív programok gazdagítják a gondozottak életét. A látogatás során azonban egyértelművé vált, lenne igény további segítségnyújtásra is. Mint a séta során kiderült, nem elsősorban az ellátottak speciális szükségletei okozzák ugyanis a legnagyobb kihívást, hanem az otthon épületének, illetve berendezéseinek korából fakadó problémák, melyek kiküszöbölésére sokszor már nem jut elég idő és pénz.

Az Adni Jó Kupa Baráti Kör tagjai már a helyszínen újabbnál újabb ötletekről, lehetőségekről értekeztek, milyen segítséggel térhetnének vissza legközelebb az intézménybe. Ezeket egyelőre még fedje homály, azonban mi a DKKA-nál bízunk benne, hogy valamilyen módon csapatunk is közre tud majd működni.

 

 

 

További hírek

Goalkeeper on loan

Goalkeeper on loan

2022. Feb. 04.

Our young goalie to continue at MTK until the end of the season.

No miracle this time

No miracle this time

2022. Feb. 02.

Our team fought really well, but in the end the better team won, we suffered a 36-26 defeat in the home match against Győr.

After a close game a defeat in the final stage

After a close game a defeat in the final stage

2022. Jan. 30.

Kohász did not find any antidote to the massive defense of the home team, so unfortunately we are leaving Kisvárda without a point.

We're into the next round in the Hugarian Cup

We're into the next round in the Hugarian Cup

2022. Jan. 26.

Fighting huge for sixty minutes, but playing extremely tactically, our team got qualified into the best eight teams in the Hungarian Cup against MTK.

All the players got a chance

All the players got a chance

2021. Dec. 17.

The adult ensemble of our academy played a close match with Mosonmagyaróvár with some youth players in the squad. 

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat