„ACÉL A SZÍV!”
Balaton-parti rangadó előtt
Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Siófok elleni összecsapáson az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában, szombaton este hat órától.
Fontos, szép győzelmet aratott a akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni legutóbbi bajnokin, s ezzel megszakította kilenc mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát. Kézilabdázóink már tíz góllal is vezettek vendégük ellen, s bár az utolsó negyed órában hat gólt ledolgozott hátrányából az érdi alakulat, a mieink 30-26-os sikere teljesen megérdemelt volt.
A folytatás azonban lényegesen nehezebbnek ígérkezik, ugyanis az NB I-es pontvadászat következő fordulójában az a Siófok lesz a mieink ellenfele szombaton este hat órától. A Balaton-parti egylet tizenhat találkozót játszott eddig az idei szezonban, s hét győzelem mellett egy döntetlen, valamint nyolc vereség és tizenöt szerzett pont szerepel a neve mellett, így éppen akadémiánk felnőtt együttesével állnak azonos pontszámmal a tabella kilencedik helyén.
A siófokiak meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtanak idén, ezzel együtt nyilván arra készülnek hétvégén, hogy otthon tartják a bajnoki pontokat. Mint azt Rapatyi Tamás, együttesünk vezetőedzője elmondta, nagyon nehéz meccsre számít ezúttal is, de bízik abban, hogy egy szoros, jó meccset vívnak majd vendéglátójukkal.
– A Siófok egy remek csapat, válogatott játékosokkal, s bár az utóbbi időben sok mindent lehet hallani róluk, ezzel nem szabad foglalkoznunk, mert akik most alkotják a Balaton-partiak keretét, mert játékosaik nyilván maguknak és egymásnak is bizonyítani akarják, hogy jó teljesítményre képesek. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, de remélem, hogy azt az erőt, amit az Érd ellen mutattunk, ott is megmutatnánk, s nagyon szeretném, ha egy szoros, jó mérkőzést tudnánk játszani Siófokon is. Abban a pillanatban, ahogy bízunk, hiszünk egymásban, a játékunk is sokkal hatékonyabb, s ez lehet az alapja annak, hogy ki tudjuk használni azokat az egyéni képességeket, amelyek az erősségei egy-egy játékosunknak.
További hírek
Preparation for the new season has started
2017. Jul. 17.Luca Dombi signed for Dunaújváros, Kitti Kudor has however left the team. These changes and some more interesting hot topics were discussed today in the season opening ceremony of DKKA.
The order of play in NB1 is now ready
2017. Jul. 13.The Hungarian Handball Association (MKSZ) has drawn the rounds of the upcoming season.
Kyra Csapó has been voted the best player of the season
2017. Jun. 23.Our supporters had the opportunity to signify their opinion.
Season closing event of the Academy
2017. Jun. 07.The management of our Academy considered the past season successful concerning the first team and the results of the youth teams are superb as well at DKKA.
A massive season is behind us
2017. Jun. 01.Still there is place to improve but the 4th place in the league is considered as a success - says László György, head coach of our first team.