„ACÉL A SZÍV!”
Fontos meccs vár a Kohászra
Balatonbogláron, a NEKA elleni mérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután négy órától.
Bő két hét után folytatódik az NB I-es pontvadászat küzdelemsorozata akadémiánk felnőtt együttese számára. Rapatyi Tamás csapata két győzelemmel és két vereséggel vágott neki az idei szezonnak, így jelenleg négy szerzett ponttal áll a bajnoki tabella kilencedik helyén, igaz mindössze kettő egységre áll tőle az ötödik Kisvárda. Kézilabdázóink legutóbbi Debrecenben játszottak tétmérkőzést szeptember 20-án, így bőven volt idejük felkészülni az előttük álló újabb feladatra, melyre már nem is kell sokat várni, ugyanis szombaton délután négytől Balatonbogláron, a NEKA otthonában öltenek szerelést.
A Balaton-parti együttes is felemásan kezdte az idei szezont, egy győzelem mellett három alkalommal szenvedett vereséget, igaz a legutóbbi fordulóban, csak az utolsó másodpercekben kapott góllal bukott egy pontot a Kisvárda vendégeként. A NEKE fiataljai tavaly többször is megtréfálták együttesünket, s nyilván szombaton is erre készülnek, ám a győzelem reményében lépnek pályára az akadémisták is, árulta el Rapatyi Tamás vezetőedző, aki bízik abban, hogy sikerült jól áthidalniuk a bajnoki szünetet.
– Nagyon fontos mérkőzés lesz számunkra a szombati összecsapás, mindenképpen szeretnénk győzni, mert tavaly voltak rosszabb élményeink a NEKA ellen. Az idei azonban egy teljesen más csapat, új bajnokságot írunk már, ennek megfelelően úgy készülünk, hogy holnap is sikeresek tudjunk lenni, s ezért mindent meg is teszünk. A bajnokságnak ez a lebonyolítási formája, hogy két-háromhetes szünetek vannak, mindenkinek nagyon rossz, nehéz megtalálni a felkészülés ritmusát, de remélem, hogy most jól sikerült áthidalnunk ezt az időszakot.
További hírek
A victorious home debut
2018. Jul. 26.Without those players on board who attend the national team's training camp in Turkey our opponent was a mixed team of Ferencváros and MTK at the Arena today.
A victorious friendly for the first try
2018. Jul. 20.After leading by five goals at halftime, the first team of DKKA gained an easy win in Budapest.
Swiss or Kosovan opponent in the EHF Cup
2018. Jul. 17.Spono Eagles from Switzerland or KHF Shqiponja Gjakove from Kosovo awaits our adult team in the second round of EHF Cup
The pre-season has started
2018. Jul. 11.A tough period awaits our first team that started the preparation for the 2018/2019 season today.