„ACÉL A SZÍV!”
Az éllovast fogadjuk
A bajnokságban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.
Rettentő nehéz mérkőzések állnak akadémiánk felnőtt együttese mögött, mely a közelmúltban előbb a Győr, majd a DVSC ellen igyekezett helyt állni, s ugyan voltak felvillanásai kézilabdázóinknak, ezzel együtt sem tudták igazán nagy csatára késztetni vetélytársaikat. A folytatás sem ígérkezik azonban könnyebbnek, mert szerdán délután öt órától az a Ferencváros látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, mely a mezőny egyetlen hibátlan együttese, s értelemszerűen vezeti is az NB I-es pontvadászatot.
A bajnoki esélyesének egyértelműen a zöld-fehérek számítanak, de ez nem jelenti azt, hogy a mieink feladnák a találkozót sőt, mint azt Virág Roland edző elmondta, abban reménykednek, sikerül azokban a játékelemekben előrébb lépniük, melyekre nagy szükség lesz az igazán fontos összecsapásokon.
– Előző két mérkőzésünket BL-csapatok ellen játszottuk, s mind a két meccsen annyi volt a célunk, hogy megpróbáljuk azokat a részfeladatokat megoldani, amiket kitűztünk magunk elé, hogy védekezésben fejlődjünk, s támadásban minél ötletesebben és bátrabban játsszunk. Sajnos a tapasztalat az volt, hogy nagyon sok hibával játszottunk, szóval csak hellyel-közzel sikerült megoldani a feladatainkat, de bízom abban, hogy a következő, szintén a BL-ben edző Fradi ellen már sikeresebben végezzük el ezt a részét is a játéknak, de ehhez kell egy kis vagányság és bátorság is. A Fradi ellen is fejlődni akarunk, hogy azokat a játékokat, amiket gyakorlunk, minél jobban végre is tudjuk hajtani, s a védekezésünk úgy összeálljon, hogy a későbbiekben, azokon a meccseken, amiken nagyon fontos lesz számunkra a pontszerzés, nagyon kemények legyünk és tudja mindenki, hogy mi a feladata.
További hírek
Youth matches suspended
2021. Mar. 02. #DKKA utánpótlásNo matches for the youngsters for two weeks at least.
They won in Pécs
2021. Feb. 27. #DKKA utánpótlásOnly one position divided the two teams on the league table before the match, but our teeners got a nice victory.
Józsefné Takács is proud for her U14s
2021. Feb. 26. #DKKA utánpótlásIn addition to the virus, reorganizations also made it difficult for them to prepare, but fortunately the young people responded well to the new situation.
A perfect day
2021. Feb. 24. #DKKA utánpótlásAll three of our academy teams collected points on Wednesday.
Bruzsa Lili received a call up
2021. Feb. 23. #DKKA utánpótlásOur young player has been invited to next month’s training camp for the Hungarian teener national team.