„ACÉL A SZÍV!”
Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász
Hazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Nagyon fontos és szép győzelmet aratott a Kozármisleny elleni legutóbbi bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttese, mely szorosabb első félidő után átgázolt vendégén, s végül 32-19-es sikerrel tartotta itthon a két pontot.
Akadémistáink ezzel megszerezték hatodik sikerüket az idei pontvadászatban, s feljöttek a tabella tizedik helyére úgy, hogy hatodik Budaörs csak három egységre van tőlük. A mezőny azonban rendkívül szoros, hiszen a már kieső helyen álló Békéscsaba is mindössze három ponttal van lemaradva kézilabdázóinktól, s éppen ezért lesz fontos csapatunk következő mérkőzése, melyen a már említett Budaörs látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba szombaton délután öt órától.
A mieinkhez hasonlóan a budaörsiek is tizenhét összecsapáson vannak túl az idei szezonban, s ezeken hét győzelem mellett egy döntetlen és kilenc vereség szerepel a nevük mellett. A két gárda másfél hónapja már összemérte egymással erejét, s a Budaörsön megrendezett találkozón hiába vezettek bő háromnegyed órán keresztül akadémistáink, végül a hazaiak örülhettek a 28-26-os győzelemnek.
Kézilabdázóink természetesen a sikerben bízva vágnak neki a szombat délutáni csatának, még úgy is, hogy három kulcsjátékosának játékára sem számíthat a szakvezetés, ám mint azt Virág Roland edző elárulta, a céljuk az, hogy visszavágjanak a január végi kétgólos vereségért.
– Nagy öröm, hogy újra hazai pályán játszhatunk, s nagyon fontos lesz ezen a mérkőzésen is, hogy a második félidőben, főleg a végjátékban ott tudjunk lenni, ugyanis a két gárda előző egymás elleni meccsén gyakorlatilag ötven percig a kezünkben tartottuk a mérkőzést, s csak az utolsó tíz percben fordított a Budaörs. Mindenképpen szeretnénk visszavágni, s úgy készülünk, hogy hazai pályán újra győzni tudjunk.
További hírek
MTK could celebrate in Szekszárd
2020. Feb. 21.Lots of mistakes committed in attack cost us the game.
On the right track concerning our youth teams
2020. Feb. 19. #DKKA utánpótlásWe received quite a lot of questions from players, parents and youth colleagues about the youth teams at our Academy
Announcement
2020. Feb. 18.Mátyás Gábor, executive director of our Academy forwarded the following message to us concerning the future outlook of our first team.