„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron

DKKA felnőtt csapat
2024. Aug. 31.
  • Facebook

Szoros első félidő után végül magabiztos, nyolcgólos sikerrel hangolt Gulyás Péter együttese a jövő heti MTK Budapest elleni találkozóra. 

Kora délután indult útnak a DKKA csapata Balatonboglárra, ahol lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a jövő heti bajnoki rajt előtt.
A zártkapus találkozón az első negyedóra után fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd Szalai Babették a félidő derekára érve három góllal elléptek. (18.perc: 10-7) Ennek ellenére a NEKA fiataljai ledolgozták ezt a hátrányt így gólgazdag, 19-19-es döntetlen eredménnyel vonulhattak pihenőre a csapatok. A második harminc perc első része hasonlóképpen alakult mint az eddigiek, ám ekkor Wéninger Alexa védéseinek köszönhetően egyre inkább elléptünk ellenfelünktől. Feljavult a védekezés is, amiből gyors könnyű gólokkal 29-23-as dunaújvárosi eredmény alakult ki. A végén már nem változott a játék képe, 35-27-es sikerrel hangolódtunk az MTK elleni jövőheti szezonkezdetre. 


Jövő héten tétmérkőzésen is bizonyíthat Gulyás Péter együttese

 


Felkészülési mérkőzés | 2024.08.30. 17:00

NEKA–DKKA 27–35 (19–19)

Balatonboglár, NEKA Sportcsarnok, zárt kapus mérkőzés.
Játékvezetők: Fekete Tamás, Hajdu Tamás.

NEKA: Torda – Katona 1, Panyi 4 (2), Bozsodi 3 (1), Alaxai 1, Molnár F. 5, Berei 1. Csere: Hornyák (kapus), Győri 4, Molnár R. 3, Farkas E. 2, Jelena 3. Vezetőedző: Bakó Botond.

DKKA: Oguntoye – Arany 6 (1), Agócs 4, Borgyos 2, Somionka, Gerháth 2, Sallai 3. Csere: Weininger (kapus), Lakatos 1, Gajdos 2, Kpodar 3, Luchies 3, Szalai B. 2, Török F., Kellermann 3 (1), Masna, Horváth A. 1, Paróczy 3. Vezetőedző: Gulyás Péter.

Hétméteresek: 3/3, illetve 2/2.

Kiállítások: 4 perc, illetve 10 perc.

Vezetőedzői értékelés:
Gulyás Péter, vezetőedző | DKKA: "Elégedett vagyok a teljes felkészülésünkkel a közelgő bajnoki szezonra, ez a mérkőzés is nagyon hasznos volt számunkra. Várjuk az MTK elleni találkozót!"

További hírek

The squad for the new season is almost ready

The squad for the new season is almost ready

2018. Mar. 24.

Four players are leaving and however three new arrivals will definitely part of the sqad in the upcomig season at DKKA.

Very close to a brilliant result

Very close to a brilliant result

2018. Mar. 17.

It was a serious clash until the end, but one of the world's best team, Győr managed to get the two points at the end.

The eighth one in a row

The eighth one in a row

2018. Mar. 10.

Adult team of our Academy gained another comfortable 10-goal victory against MTK Budapest.

Another two points in our pocket

Another two points in our pocket

2018. Mar. 04.

Our first team came up with a decent defending most of the time during the game and got a nice away win against Vasas SC.

An easy win

An easy win

2018. Feb. 24.

It was a confortable win for DKKA against low-keyed Békéscsaba tonight.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat