„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A Debrecen következik

2013. Sep. 13.
  • Facebook

Idei harmadik bajnoki mérkőzését játssza ma este hat órától együttesünk, mely a szintén hibátlanul szereplő, a nyáron alaposan megerősített Debrecen otthonába látogat. Kérdőjelek ugyan még vannak a mieink összeállításában, ám Mátéfi Eszter és csapata így is a sikerben bízva várja újabb találkozóját.

Kiválóan kezdte a szezon felnőtt együttesünk, hiszen előbb Veszprémben aratott kiütéses győzelmet, majd a tavalyi negyedik Vác együttesét is kitűnő játékkal múlta felül, így két fordulót követően a második helyen áll a bajnoki táblázaton. Mátéfi Eszter együttesére azonban ma este már egy újabb kemény csata vár, ezúttal a Debrecen otthonában. A hajdúsági egylet a tavalyi szezonban hírnevéhez méltatlanul szerepelt, ám a nyáron alapos vérfrissítésen esett át, s ahogy a mieink, úgy ők is két sikerrel kezdték az új idényt, hiszen előbb a Békéscsabát verték 27-24-es otthon, majd az MTK-Budapest pályáján nyertek 26-24-re.

Nem vár tehát könnyű feladat Ferlingékre, akik ezzel együtt is a siker reményében vágnak neki idei harmadik tétmeccsüknek, ám mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző elmondta, ehhez legalább úgy kell játszaniuk, mint tették azt legutóbbi két mérkőzésükön.

- A debreceni csapat igen jól kezdte az idei szezont, hiszen hozzánk hasonlóan győzelmeket aratott az első két fordulóban, s biztosak lehetünk abban is, hogy hazai pályán ezúttal sem lesz más a céljuk. Persze mi is győzni szeretnénk, ugyanakkora helyzetünket nehezíti, hogy a Vác elleni meccsen megsérült Bulath Anita egész héten nem edzett, így erősen kérdéses a játéka ma este is. Kielemeztük a debreceni együttest, tudjuk, hogy mit kell játszanunk ellenük, ám a sikerre csak akkor van esélyünk, ha a játék minden elemében úgy játszunk, ahogy tettük azt Veszprémben, vagy éppen a Vác elleni mérkőzés nagy részében. Vagyis a jó védekezés mellett elengedhetetlen a hasonlóan erős kapusteljesítmény, valamint a megfontolt, s pontos támadójáték is, de én bízom a csapatban, s abban, hogy azt, amit az elmúlt meccseken végre tudtunk hajtani, arra ezúttal is képesek leszünk.

További hírek

A tough season awaits our team

A tough season awaits our team

2017. Sep. 07.

Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.

 

6 Bllion for our new arena

6 Bllion for our new arena

2017. Sep. 06.

The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.

A future twin town: Vukovar?

A future twin town: Vukovar?

2017. Aug. 30.

Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.

A tribute to Nikolett Horváth

A tribute to Nikolett Horváth

2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlás

Two age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.

Kohász Cup has started on Friday

Kohász Cup has started on Friday

2017. Aug. 18.

Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat